Madai Petra közölte: az éjjel körülhatárolt és szinte teljesen megfékezett lángok a feltámadt szél miatt ötven hektáron ismét felcsaptak. Százötven szalmabála is ég, és a tűz veszélyeztet egy tanyát is.A helyszínen a balmazújvárosi, hajdúszoboszlói, debreceni, hajdúnánási és püspökladányi tűzoltók nyolc kocsival huszonhatan dolgoznak az oltáson.A Hortobágyi Nemzeti Park érintett területén hétfő délután keletkezett tűzben száz hektár erdő és ugyanekkora szántó égett hétfő késő estig, és a tűzben több száz szalmabála is megsemmisült.
Ismét tűz volt a Hortobágyon
Ismét kigyulladt a Hortobágyon, Nagyhegyes és Nádudvar között az erős szél miatt az az erdős-szántós terület, amelyen kedden is tűz volt - tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.