Az Együtt-PM társelnöke hétfői, pécsi sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy "az erős szövetséget össze lehet hozni". "Meg tudtunk már állapodni egy közös programban, meg tudunk a képviselőjelöltek és a miniszterelnök-jelölt személyében is. Nem látok esélyt, hogy itt ne köttetne szövetség, nem adjuk meg azt az örömöt a Fidesznek és Orbán Viktornak, hogy ne álljunk össze, ha már a választási rendszer összekényszerít minket" - fogalmazott.Szigetvári Viktor szerint az MSZP és az Együtt-PM konstruktívan zajló tárgyalássorozatának célja, hogy augusztus 31-éig mind a 106 egyéni választókerületben megtalálják azt az egyéni országgyűlési képviselőjelöltet, aki az összefogó balközép oldal pártjainak jelöltje lesz. "Ha ezt megtesszük, a legkomolyabb lépést tesszük meg annak érdekében, hogy 2014 tavaszán le lehessen győzni Orbán Viktor kormányát" - fűzte hozzá.Az Együtt-PM társelnöke úgy vélte, a héten a tárgyalások legkeményebb szakasza következik. "Arra készülünk, hogy különböző forgatókönyvekre egyéni jelölti megállapodást készítsünk, és ezekben a napokban még ne, csak augusztus végén, szeptember elején tisztázzuk a miniszterelnök-jelölti kérdést" - mondta.Szigetvári Viktor úgy vélte, Magyarországon legalább 50 olyan választókörzet van, ahol mind az MSZP-nek, mind az Együtt-PM-nek erős jelöltjei vannak, akik képesek a mandátumszerzésre. "Mind tisztességes, fiatalabb vagy idősebb politikusok, akiknek van már közéleti múltjuk, vagy most tértek be a politikába" - közölte.A politikus arra a kérdésre, hogy korábbi sajtóhírek szerint az MSZP és az Együtt-PM kétharmad-egyharmad arányban állítana jelölteket a 106 egyéni választókerületben, azt mondta: az országos arányszám tárgya a két szervezet közötti egyeztetéseknek. Mivel megállapodás még nem született, így e témában nem tud nyilatkozni. "Összefogás nélkül nincs választási győzelem, arra törekszünk, hogy megállapodjunk egy megfelelő arányszámban" - fogalmazott.Kérdésre reagálva a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő által vezetett Demokratikus Koalíció (DK) esetleges bekapcsolódásáról szólva Szigetvári Viktor hangsúlyozta: a tárgyalás az MSZP és az Együtt-PM között zajlik, és "a folyamat bővítése egyelőre senkinek nem áll szándékában"."Jussunk el oda, hogy a tárgyalásokat le lehessen zárni, s ha ezt utána valaki felveti, az Együtt-PM nyitva áll arra, hogy erről beszéljünk" - jegyezte meg a politikus. Tisztában van ugyanakkor azzal, hogy a DK-nak az ország számos választókörzetében olyan támogatottsága van, "hogy bolond az az ember, aki nem számol azzal, hogy az a párt is politikai tényező" - fogalmazott.Szigetvári Viktor sajtótájékoztatója alatt mintegy ötvenen tüntettek az esemény helyszínéül szolgáló rendezvényközpont előtt. A többségében nyugdíjas korú résztvevők "Pécs nem kér a bukott baloldalból!" és "Soha többé bankárkormányt!" feliratú transzparensekkel is demonstráltak az MSZP és az Együtt-PM ellen.
Szigetvári: az Együtt-PM és az MSZP meg fog állapodni a jelöltekről
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség meg fog állapodni a lehetséges egyéni országgyűlési képviselőjelöltekről, valamint a miniszterelnök-jelölt személyéről a két szervezet már harmadik hete folyó tárgyalásain.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.