A Liliomkertet – amely termelői piacként működik, de egyben a Balaton-felvidék egy különleges turisztikai látványosságává nőtte ki magát hatéves működése alatt – a sümegi építési hatóság döntése értelmében 2011 novemberében el kellett volna bontani, visszaállítva a falu határában lévő terület eredeti állapotát szántóként, mivel a hatályos törvények értelmében piac nem kaphat működési engedélyt mezőgazdasági besorolású területen.Az építési hatóság nyomán a földhivatal a szántó állapot visszaállítására kötelezte a tulajdonost, akire eddig összesen 5,3 millió forint bírságot szabtak ki a hatóságok. Tavaly újabb bontási határozat született a Liliomkert ügyében.Szintén tavaly, az építési hatóság első határozata után a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának szakvéleménye alapján a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 3,75 millió forintos bírságot szabott ki a piac tulajdonosára, természetkárosítás miatt. A természetkárosítás miatt az ügyészség vádat emelt Harmathy Ildikó ellen, akinek októberben bíróság elé kell állnia.Ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: a szántó nem természeti elem, hanem az ember által alakított környezet, tehát a természetkárosítást nem követte el. A Liliomkert sorsáról a tulajdonos elmondta: tavaly, miután egyeztetést folytatott a szakminisztériummal, úgy tűnt, hogy a terület átminősítésével megoldódik a több mint kétszáz árusnak helyet biztosító piac sorsa, ám mégis felhagyott az átminősítéssel, mivel a gazdák helyzete szinte reménytelen."Nem dobok ki 20 millió forintot feleslegesen, amikor a gazdák a rossz termőföld-használati törvény miatt tőkeszegények, támogatásokat pedig nem kapnak" – fogalmazott a tulajdonos.Kifejtette: a spekulánsok miatt a termőföld ára felment, a kis termelők kiszorultak a rendszerből, saját tőkéjük nincs, pályázati forrásokhoz pedig nem jutnak hozzá. A biológus-mérnök számításai szerint egymillió, egymillió-kétszázezer hektár termőföld műveletlen ma Magyarországon, ezeket kellene a családi gazdaságokban elosztani. Hozzátette: szeretne ehhez a munkához hozzáfogni jövőre, Káptalantóti polgármestereként, ám addig meg kell nyernie az ellene indított pert.
Bíróság elé kell állnia a káptalantóti Liliomkert-piac tulajdonosának
Felhagyott az átminősítési eljárással Harmathy Ildikó, a káptalantóti Liliomkert termelői piac tulajdonosa, akinek októberben természetkárosítás miatt bíróság elé kell állnia.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.