Mint írták, nemrégiben azért kellett megnövelni a projekt költségvetését, mert a közbeszerzési eljárások során kiderült, hogy a megvalósításhoz nem elegendő a rendelkezésre álló forrás. Végül a kormány további 402 millió forintot biztosított a projekthez. Július 8-i ülésén tárgyalt a soproni közgyűlés arról, hogy harmadával többe kerül a fertőrákosi Barlangszínház fejlesztése, mint azt korábban tervezték.A beruházás így az előterjesztésben szereplő számadatok szerint 1,523 helyett 1,996 milliárd forintból készülhet el. (A városnak önerőként az összeg mintegy 15 százalékát kell állnia.) A fertőrákosi kőfejtőben kialakított Barlangszínház fejlesztése során pénztárt és turisztikai információs pontot is magában foglaló külső fogadóépület létesül, teljes egészében felújítják és korszerű technikai eszközökkel látják el a színházat, valamint a barlangot és kialakulását bemutató témaparkot rendeznek be. Június közepén közölte az MTI-vel Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, hogy már készül a társulat a fertőrákosi Barlangszínház jövő nyári megnyitójára, amelyen Demcsák Ottó rendező-koreográfus Végtelen Európa című alkotását mutatják be. Mint mondta, a produkcióban a huszonötödik évforduló alkalmából új értelmezési keretbe helyezik a magyar-osztrák határon, Sopron mellett rendezett Páneurópai Pikniket, amely a vasfüggöny lebontásának egyik emblematikus pillanata volt.
Fogadóépület és témapark is lesz a fertőrákosi kőfejtőben
Célegyenesben a fertőrákosi barlangszínház és a kőfejtő felújítása; várhatóan augusztus közepén átadják a kétmilliárd forintos beruházás munkaterületét a kivitelezőnek - közölte az MTI-vel Sopron önkormányzata.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.