Az MSZP elnökségi tagja úgy vélte: nemcsak család-, gyermek-, hanem nőellenes politikát is folytat Orbán Viktor és kormánya és ezt a legfrissebb KSH-adatok is mutatják.Tragikus képet mutat a születésszám, egyre kevesebb gyermek jön a világra és egyre inkább öregedik a magyar lakosság - fejtette ki, hozzátéve: a kormány ugyanakkor folyamatosan azt kommunikálja, hogy sikeres a családpolitikája. Problémának látta azt is, hogy több százezer fiatal dolgozik külföldön, akiknek gyermeke nem Magyarországon fog megszületni. Szerinte mindez azért történik, mert bevezették az egykulcsos adórendszert, ami a jómódúaknak kedvez, hasonlóan a családi adókedvezményhez, emellett három év alatt 30-féle új adónem lépett be. "Iszonyúan magas" a munkanélküliség, fizetőssé tették a bölcsődét, és az új Munka törvénykönyvének számos pontja hátrányosan érinti az édesanyákat. Kitért arra is, hogy ezzel szemben az MSZP igazságos, szabad és biztonságos országot fog építeni, ahol az emberek napról-napra jobban élnek, és törekednek arra, hogy gyermekek ne éhezhessenek. Jelezte: kis füzetet állítottak össze, amelyben elképzeléseiket rögzítették a helyzet javítására.Az előzetes adatok szerint 2013 első öt hónapjában kevesebb gyermek született és kevesebben haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.Az előzetes adatok alapkán ebben az időszakban a természetes fogyás 19 757 fő volt, ami 1006-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. Így a természetes fogyás mértéke a 2012. január-májusi 5,0 ezrelékről 4,8 ezrelékre mérséklődött.A közlemény szerint a születésszám az év mind az öt hónapjában alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, összességében január és május között 34 451 gyermek született, ami 5,5 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. A halálozások száma 5,3 százalékkal csökkent, idén január és május között 54 208-an haltak meg.
MSZP: tragikus képet mutat a születések száma
A szocialista Bangóné Borbély Ildikó szerint tragikus képet mutat a születések száma Magyarországon. Erről az ellenzéki politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.