Erről Varga László szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP elnökségi tagja beszélt kedden, Budapesten újságíróknak. A politikus igazságtalannak és versenytorzítónak nevezte a kormány jelenlegi sporttámogatási rendszerét, amely szerinte túlzottan a labdarúgásra koncentrál, úgy, hogy minőségi javulást sem ér el. Varga László szerint ezt támasztja alá, hogy az első osztályú bajnokság áltagos heti nézőszáma tavaly 3000 alá csökkent.Az MSZP elnökségi tagja szerint a Mezőkövesdnek napokban odaítélt 400 millió forintos állami támogatást az eredetileg váratlan helyzetekre elkülönített költségvetési tartalékból csoportosítottak át. Varga László úgy fogalmazott, hogy "Tállai András belügyi államtitkár csapatának" támogatási módja döbbenetesebb annál, hogy a miniszterelnök felcsúti háza mellett mintegy 3,5 milliárd forintból épül új stadion.Az ellenzéki képviselő a történteket azzal összehasonlításban is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány idén 400 millió forintnál kevesebbet szán "tízmillió ember szabadidősportjának támogatására", míg a nem olimpiai sportágakat az állam fele ekkora összeggel segíti.Varga László pártja nevében arra tett ígéretet, hogy kormányra kerülve valamennyi sportágra kiterjesztenék a társasági adókedvezményt, amelyet most csak az öt úgynevezett látványcsapatsportág vehet igénybe. Az MSZP emellett sokszorosára emelné a szabadidősport támogatását, vagyis a nagy beruházások helyett jobban "terítené" a sportra szánt állami forrásokat - hangsúlyozta a szocialista politikus.
Igazságosabb sporttámogatást akar az MSZP
Az MSZP jövő évi kormányra kerülése esetén valamennyi sportágra kiterjesztené a jelenleg öt szakágnak elérhető társasági adókedvezményt, nagy beruházások helyett pedig jobban "szétterítené" az állami támogatásokat, így a szabadidősportra a mostani összeg sokszorosát fordítaná.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.