Az ellenzéki pártelnök-frakcióvezető azt mondta, hogy a Fidesz és az MSZP az elmúlt évtizedekben, az egymás ellen vívott harcok során gyakran használta Magyarország lejáratására a külföldi kapcsolatit. A Jobbik viszont szakítani akar ezzel a szokással, mert úgy látja, hogy azok az országok, amelyek nem tudják a határaikon belül tartani az ilyen vitákat, mindig alulmaradnak – közölte.Vona Gábor megismételte korábban kifejtett véleményét, miszerint a Tavares-jelentés megszületése, vitája és megszavazása egy "kutyakomédia", amelyben mindenki eljátszhatta a tőle elvárt szerepet - a baloldal félthette a demokráciát, a polgári oldal pedig megvédhette Magyarországot.Az Országgyűlés pénteken fogadta el azt a határozatot, amiben a Tavares-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadására válaszul kimondta: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.
A Jobbik szerint is meg kell védeni az országot
A Jobbik nem azért támogatta a Tavares-jelentést elutasító országgyűlési határozatot, mert száz százalékig egyetértene annak tartalmával, hanem azért, mert egy nemzeti pártnak feladata megvédeni Magyarországot – jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Vona Gábor.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.