A fogyasztás öt év alatt alig 2 százalékkal gyarapodik, a GDP reálértéke 2010 és 2015 között csupán 5 százalékkal nő, a beruházások reálértéke pedig folyamatosan csökken - sorolta.Felrótta, hogy az export öt év alatt csak annyival növekszik, amennyivel a külpiacok bővülnek, illetve, hogy a foglalkoztatottak száma - az ígért százezer helyett - évente legfeljebb 40 ezerrel nő, de ennek háromnegyede közmunkás vagy külföldön dolgozik.Az MSZP-s politikus látszólagosnak nevezte a költségvetési hiány leszorítását, mondván, hogy a 2010 óta bekövetkezett deficitcsökkenést a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása tette lehetővé. Kitért arra is, hogy az államadósság 80 százalék körüli szinten stagnál.Szekeres Imre közölte, a szocialisták azt javasolják, hogy az európai uniós forrásokat a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés érdekében használják fel, és az összes, folyamatban lévő állami fejlesztést EU-s forrásból finanszírozzák.Hozzátette: szükségesnek látják a költségvetési kockázatok kezelését, mivel az elektronikus útdíjból és a pénztárgépek összekötéséből a vártnál kisebb bevétel várható, és a növekedés is kisebb lesz a vártnál.Az MSZP továbbra is szorgalmazza az alapvető élelmiszerek áfájának 22 százalékos csökkentését és az üzemanyagok árának mérséklését, emellett lehetővé tenné, hogy a családi adókedvezményt a kiskeresetűek is egészében igénybe vegyék.Szekeres Imre az MTI kérdésére azt mondta, elfogadhatatlannak tartják a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény elfogadásának módját - a kivételes sürgős tárgyalást -, és azt is, hogy a kormányoldal, miután Áder János államfő visszaküldte, még ezen a héten újból elfogadja a jogszabályt. Kijelentette: az "államosítás" 170 ezer ember megtakarításának sorsát befolyásolja, miközben a jogszabályról semmilyen egyeztetés nem volt.
MSZP: hét csapást mért a gazdaságra a Fidesz
Szekeres Imre, a szocialisták gazdasági kabinetvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány hibái miatt a magyar gazdaság a lehetőségeinél gyengébben teljesít.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.