A szocialista politikus az elmúlt félévet értékelve úgy fogalmazott: Budapest lejtmenete tovább folytatódott, a városvezetés az "újratervezés és az újranevezés bűvöletében élt". Kifogásolta, hogy a főváros költségvetése az állam által átvett feladatok finanszírozásán felül nettó 50 milliárd forinttal csökkent és lenullázódott a város pénzügyi mozgástere. Horváth Csaba megjegyezte: a főváros nem hitelképes, amit az is mutat, hogy a vízművek részvényeihez szükséges hitelt sem tudják előteremteni, az MSZP ismeretei szerint rendre visszalépnek a pályázók.Kiemelte: a következő félévben oda fognak figyelni a Margitsziget fejlesztésére, mert "alapos a gyanú", hogy olyan új létesítmények épülhetnek, amelyek nem a sziget eredeti funkcióját szolgálják. Bírálta, hogy Tarlós István főpolgármester a területen nagyberuházásokat említ, de nem nevezi meg azok tárgyát. "Bízom benne, hogy még a Fidesznek sem köt olyan gyorsan a cement, hogy valami jóvátehetetlen kárt okozzanak a maradék egy évük alatt" - fogalmazott.A fővárosi frakcióvezető bírálta a CET, a Rác fürdő és az 1-3-as villamos fejlesztésének ügyét, álláspontja szerint előbbi kettő már rég megnyithatott volna, "ha a városvezetés nem gondolja úgy, hogy mindent újra kell pozícionálni". Mint mondta, a Közraktáraknál kiderült, hogy nem voltak műszaki problémák az acélgerinccel, rendszeres karbantartás mellett alkalmas a funkciója betöltésére. Kártékonynak nevezte, hogy az európaiságot szimbolizáló épületet Bálna névre keresztelték és jelezte: tiltakoznak az ellen, hogy kultikus találkozóhely helyett bolhapiacot, biopiacot nyissanak a létesítményben.A szocialista politikus szerint az 1-3-as villamos fejlesztése kapcsán kész terveket, kidolgozott közbeszerzést hagytak az új városvezetésre, amely aztán 3 év késéssel újraterveztette azt. Ha a főváros 2015-ig nem zárja le a beruházást, 45 milliárd forintos vagyonvesztés lehet belőle - tette hozzá. Megjegyezte azt is: az "Alstom-fék is meg tudott javulni", a négyes metró beruházást álláspontja szerint politikai szándék akadályozta.Horváth Csaba a mai napig megoldatlannak nevezte a közösségi közlekedés finanszírozását és kifogásolta, hogy egyes közlekedésfejlesztési projektek kimaradtak a kormánnyal közös beruházások listájáról.
Horváth Csaba oda fog figyelni a Margitszigetre
Az MSZP fokozottan odafigyel a leendő margitszigeti beruházásokra és ha kiderül, hogy az eredeti funkcióval ellentétes szándéka van a városvezetésnek, akkor összbudapesti népszavazást kezdeményez - jelentette be Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője csütörtöki sajtóbeszélgetésén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.