A közlés szerint ez a szerda reggelihez képest 50-70 centiméteres szintemelkedést jelent, a tetőzéskor a vízoszlop magassága csak kismértékben, rövid időre haladja meg a másodfokú készültség alsó határát.Győrnél reggel 373 centimétert mértek, a rakpart 430 centis szintjét várhatóan csütörtökön reggel éri el a folyó. (A városüzemeltetési társaság nemrég jelezte, hogy ezért délután négy órától lezárták az egyik belvárosi, folyóparti parkolót.)Az Éduvízig tájékoztatása szerint reggel Mosonmagyaróvárnál 139 centiméter volt a Lajta szintje; itt az éjszakai órákban, 150-160 centiméteren várják a tetőzést. Azaz a folyó legfeljebb rövid időre és kismértékben duzzadhat az elsőfokú készültség szintjénél magasabbra.A Rábán kialakult kisebb árhullám tetőzése Sárvárnál jár - írták, jelezve, hogy "érdemi árhullám kialakulására" nem kell számítani ezen a folyón.
Kisebb árhullám: csütörtökön Nagybajcsnál tetőzik a Duna
Csütörtökön várhatóan 540-560 centiméteres szinttel tetőzik a most levonuló kisebb dunai árhullám Nagybajcsnál - olvasható az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) szerdai tájékoztatójában. A hónap eleji áradáskor itt 907 centiméter volt a csúcs.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.