A jogszabályt június 10-én szavazta meg először az Országgyűlés, Áder János államfő azonban megfontolásra visszaküldte. Arra hivatkozott: a jogalkotás során nem teljesült az Európa Tanács önkormányzati chartájában és a jogalkotásról szóló törvény rendelkezéseiben foglalt eljárási kötelezettség. Az egyezmény szerint ugyanis nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül – mutatott rá a köztársasági elnök.A jogalkotásról szóló törvény szerint – folytatta – ha a törvény valamely állami, helyi önkormányzati vagy más szervezet számára kifejezetten jogot biztosít arra, hogy a jogállását vagy a feladatkörét érintő jogszabályok tervezeteit véleményezhesse, a jogszabály előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy e jogával élhessen."Különösen nagy jelentősége van a megfelelő keretek között lefolytatott előzetes konzultációnak", arra figyelemmel, hogy az elfogadott jogszabály különböző törvényeket módosító rendelkezései a helyi önkormányzat, polgármester és jegyző feladat- és hatásköreit is érintik – tette hozzá.Ezek alapján Áder János levelét azzal zárta: a törvénnyel nem ért egyet, és kéri az Országgyűlést, hogy azt észrevételei alapos megfontolását követően fogadja el ismét.A törvényjavaslaton – az előterjesztő, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indítványára – szerdán mindössze annyit változtatott az Országgyűlés, hogy nem június 30-án, hanem a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.Korábban Navracsics Tibor azzal indokolta a Margitsziget közvetlen irányításának átadását, hogy az eddig a XIII. kerülethez tartozó terület kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken. A tárcavezető kiemelte: a közvetlen fővárosi irányítással biztosítható, hogy a Margitszigetet érintő fejlesztések szervesen illeszkedjenek a Budapestet érintő nagyszabású koncepciókba.A törvénymódosítás szerint a Margitsziget esetében a Fővárosi Önkormányzat lesz a meghatározott feladat- és hatáskörökben eljárni jogosult hatóság, továbbá a helyi önkormányzati feladatokat szintén a főváros veszi át. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a területen található ingatlant nem lehet lakóhelyként bejelenteni.Rögzítették egyúttal a XIII. kerület megváltozott határát, egyértelművé téve ugyanakkor, hogy a Margitszigeten a továbbiakban is a kerületi önkormányzat szedi be a gépjárműadót és a környezetterhelési díjat. A Fővárosi Önkormányzatnak korábban nem volt közvetlenül irányított közigazgatási területe.A Margitsziget fővárosi önkormányzati irányítása ellen többször is tiltakozott a XIII. kerület vezetése. Tóth József (MSZP) polgármester a közigazgatás "példátlan feldúlásának", ésszerűtlennek és törvénytelennek nevezte a lépést.Formai és tartalmi kifogásokat tett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöksége is, mert szerintük a javaslat elfogadásával a főváros közigazgatási területe 23 kerületből és a Margitszigetből állna, ami felbontja az egységes közigazgatási illetékességi területfelosztást.Tarlós István főpolgármester korábban úgy nyilatkozott: a Margitsziget fővároshoz rendelése hatósági változás, az önkormányzat a saját tulajdona felett gyakorolhatja a közigazgatási jogokat. Számos fejlesztés, köztük a sportlétesítmények rekonstrukciója és a szabadtéri színpad bővítése készül el 2016-ig a Margitszigeten – ismertette.
Hiába küldte vissza Áder, megszavazták a Margitsziget-törvényt
A parlament kormánypárti többsége szerdán változatlan tartalommal fogadta el azt a törvényt, amely a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a Margitszigetet. Csak a hatályba léptető rendelkezés változott.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.