Az ügyfél 2012 tavasza óta vitázott az áramszolgáltatóval, mivel az plusz 547 ezer forint áram- és 47 ezer forint mérő-hitelesítési díjat számított fel neki. A reklamációra az a válasz érkezett, hogy a számlázott összegek reálisak.Amikor az ügyfél a megyei kormányhivatal - elsőfokú - fogyasztóvédelmi hatóságához fordult, az közigazgatási hatósági eljárást indított az ügyben. Ebből derült ki, hogy a mérő hitelessége 2010 utolsó napján lejárt, azóta "joghatásos mérésre nem alkalmas" villanyóra alapján számlázott a szolgáltató. Ezért a szolgáltató az eredeti, több mint félmilliós követelését 88 ezer forintra mérsékelte, a hitelesítési díjról pedig lemondott, miután arról a saját költségén köteles gondoskodni.Annak ellenére, hogy a panasz megoldódott, az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság másfél millió forintra bírságolta az áramszolgáltatót. Az indok: a számlázási- és a hitelesítési kötelezettség megsértése, továbbá a panaszkezelés határidejének túllépése.
Túlszámlázás: másfél millióra büntettek egy áramszolgáltatót
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége másfél millió forintra bírságolta a területén működő áramszolgáltatót, mivel az az egyik ügyfelénél, egy nem hiteles mérő adatai alapján, lényegesen túlszámlázta a fogyasztást - a jogeset a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján jelent meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.