A fejlesztés 1,6 milliárd forint összegű európai uniós társfinanszírozással jött létre az Új Széchenyi-terv E-közigazgatás Operatív Programja keretében, a projektgazda a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt álló Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség volt. A szoftverfejlesztési feladatokat fővállalkozóként a T-Systems Magyarország Zrt. végezte.A szaktárca tájékoztatása szerint a Magyar Államkincstár 2013. április 1-jén indította el az új, korszerű, a családtámogatási ellátások folyósítását kezelő TÉBA rendszert, amelyben az elmúlt hónapokban több mint 400 ezer ügyet dolgoztak fel, ebből közel 93 ezer új igényt.A családtámogatási ellátások valamelyikére jogosult állampolgárok 2013 májusában már az új informatikai rendszer közreműködésével kapták meg az ellátásokat, ez 1,5 millió családtámogatási ellátáshoz kapcsolódó ügyet jelent.A fejlesztési minisztérium kiemelte: az új informatikai rendszerre átállással átalakult a teljes családtámogatási ügyviteli folyamat, 4,5 millió állampolgár és 3,3 millió ügy adata került az új rendszerbe, több mint 500 ügyintézőt képeztek ki.Az NFM közleményében hangsúlyozta: az ügyfelek számára is kézzelfogható előny a TÉBA bevezetése, csökkent ugyanis az ellátások igényléséhez szükséges adattartalom, egyszerűsödtek a nyomtatványok, és a felére csökkent a csatolandó dokumentumok száma is.A fejlesztés eredményeként megváltozott a kincstári ügyintézés, az ellátások megállapítása, az ügyfelek adatai pedig egységes adatbázisba kerültek. Az adatkezelés új módja elősegíti a jogosulatlan ellátások hatékony kiszűrését is, ami jelentős költségvetési megtakarítást eredményez – jegyzi meg közleményében az NFM.
NFM: új informatikai rendszerrel adják a családtámogatásokat
Egyszerűbbé vált a családtámogatások folyósítása a Magyar Államkincstárnál kialakított TÉBA informatikai rendszer révén – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.