Tarlós István azt mondta: mivel az MTA is elismerően nyilatkozott a tervről, "a nyugalmazott halbiológusoknak és a hiperaktív közgazdászoknak most már nem velünk, hanem szakemberekkel kellene vitatkozniuk, ám ettől mi még tesszük a dolgunkat". Hozzátette: Szentendrén és Vácon senki nem szólt egy szót sem azért, hogy ne épüljön védmű.A főpolgármester szerint "Budapesten mindent agyonexponálnak, ugyanez történt a Tormay Cécile közterület-elnevezés kapcsán is". Rámutatott: az írónő tiszteletére nemrég szobrot állítottak és emléktáblát avattak, s ez ellen szerinte akkor senki nem emelt szót.Tarlós a Margitsziget fővárosi átvétele kapcsán azt mondta, szerinte amit Tóth József XIII. kerületi szocialista polgármester művel, "már-már kimeríti az uszítás fogalmát", de nyomatékosította, hogy senki nem akar magánosítás céljával parcellázni a szigeten. A főpolgármester elmondta, a Margitszigetnek önálló fejlesztéi koncepciója van, a fejlesztéseket 2016-ig szeretnék befejezni, ezért türelmet kért az emberektől, hogy később mindenki a saját szemével láthassa, hogy milyen lett a sziget.
Tarlós: mindenképpen meg kell építeni a római-parti mobil gátat
Mindenképpen meg kell építeni a Római-partra tervezett mobil gátat – erről Tarlós István főpolgármester beszélt a Magyar Hírlapnak adott, pénteken megjelent interjújában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.