Hiller István, a szocialisták humánpolitikai kabinetvezetője a befejeződő iskolaévet értékelő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: bebizonyosodott, hogy az államosítás nem jár szakmai előnyökkel, de már megmutatkoztak az iskoláknak és a diákoknak okozott hátrányai. Az új rendszer semmilyen színvonal-emelkedést nem hozott, legfeljebb a színvonal kiegyenlítődését eredményezheti, ugyanis lehúzza a jobbak teljesítményét, a gyengébbeket viszont nem emeli fel - folytatta.A létrehozott rendszer a legerősebben központosított mind közül, mióta önálló magyar tanügyi irányítás létezik – jelentette ki a volt oktatási miniszter. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ rendszerének lényege, hogy minden fontos döntést felfelé tolnak, de már világosan látszik, hogy ez a szisztéma nem működik - mondta.Szavai szerint az államosítás nem egy szakmai döntés eredménye, az nem a diákoknak vagy a pedagógusoknak jó, hanem a politikának. Az átalakítás pénzkivonással járt, az oktatásra nemcsak összegszerűen, hanem GDP-arányosan is kevesebbet fordít a kormány, mint korábban – bírált.Hiller István azt mondta, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem képes megszervezni a nyári táborokat a diákoknak, mert azt önkormányzati feladatnak tartják, a központosított iskolarendszert néhányan viszont üzleti tevékenységre akarják felhasználni, az MSZP ezért külön-külön nyomon fogja követni a központ közbeszerzési pályázatait.A kormány szakképzési tervei gyakorlatilag megbuktak, amit egy saját maguk által készített háttértanulmány gyakorlatilag el is ismert – fűzte hozzá az ellenzéki politikus.
MSZP: csökkent az oktatás színvonala
Az MSZP szerint az elmúlt tanévben a korábbinál kevesebb figyelem jutott a diákokra, több lett a bürokrácia és csökkent az oktatás színvonala.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.