A denevérkolónia életfeltételeinek megteremtésén túl a beruházás lehetővé teszi a bányászat során feltárt egyedülálló geológiai értékek megóvását is - tájékoztatta pénteken az MTI-t Dudás György, a BNP igazgatóhelyettese.A Recsken, illetve Salgótarján közelében, az eresztvényi Nagy-bánya területén végzett rehabilitációhoz szükséges 117 millió forintot az Új Széchenyi Terv keretében nyerte el a nemzeti park, pályázat alapján.A tájékoztatás szerint a Mátrában a Natura 2000 hálózathoz tartozó területen található 19. századi érckutató Antal-táró állapota leromlott, veszélyessé vált, részben az omlások, részben a kőzetből felszabaduló gázok, a többi között a szén-dioxid miatt.A törmelékhalmok ugyanis a fojtó, mérgező gázokat egyre kevésbé engedték távozni a járatokból, ami azzal fenyegetett, hogy a levegő mérgezővé válik az ott élő denevérek számára.Az 1994 óta végzett denevérmegfigyelések adatai szerint 3000-4000 védett közönséges denevér, valamint 300-500 fokozottan védett kereknyergű patkósdenevér, illetve néhány fokozottan védett hosszúszárnyú denevér tanyázik a táróban. A beavatkozás hiányában, a táró teljes elzáródásával, így a denevérkolónia pusztulásával kellett számolni - mondta el az igazgatóhelyettes.Ugyancsak rehabilitáción esett át a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén található eresztvényi Nagy-bánya, ahol feltárási, balesetvédelmi, hulladékmentesítési, tereprendezési és biológiai rehabilitációs beavatkozásokat kellett végezni.A projekt eredményeként biztosítható a bányafalakban és a bányaudvaron feltáruló földtani értékek - különböző bazalt- és bazalttufa-változatok, köztük az úgynevezett "kristálytufa" - tanulmányozhatósága, hosszú távú megőrzése.
Helyreállítottak egy denevér-élőhelyet a Bükkben
Természetes állapotában állította helyre az egykor bányaművelés alatt álló recski Antal-tárót és ezzel több ezer denevérnek biztosította az élőhelyét a Bükki Nemzeti Park (BNP).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.