A kabinet jóváhagyta a KÖZOP-1.5.0-09-11-2011-0009 azonosító számú, "M43 gyorsforgalmi út Makó-Csanádpalota/Nagylak (országhatár) közti szakaszának kivitelezése" című kiemelt projekt támogatásának legfeljebb bruttó 5 milliárd 91 millió 264 ezer 630 forinttal, valamint a KÖZOP-1.1.1-07-2008-0001 azonosító számú, "M43 autópálya Szeged-Makó közötti szakasz (3+000 kmsz.–34+600 kmsz.)" című kiemelt projekt támogatásának legfeljebb bruttó 4 milliárd 078 millió 022 ezer 978 forinttal történő növelését – olvasható a szerdán megjelent közlönyben.A kormány a határozat szerint hozzájárul a projektek támogatási szerződés módosításának – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közlekedési Programok Irányító Hatósága általi – megkötéséhez, valamint felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert a projekttámogatási kérelmek Európai Bizottsághoz történő benyújtására.Az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti, 23,1 kilométeres szakasza a tervek szerint 2014 szeptemberére épül meg. Kovács Ákos, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) vezérigazgató-helyettese a beruházás áprilisi alapkőletételekor elmondta: az M43-as autópálya új kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és két vasúti felüljáró épül. Az új útszakaszon két pihenő is létesül, egy egyszerű a Krak-érnél, illetve egy egyoldali komplex autópálya-pihenő Kövegynél.A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft., amely a közbeszerzési eljáráson 46,490 milliárd forintos árral a legelőnyösebb és legolcsóbb érvényes ajánlatot nyújtotta be.Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár április végén azt mondta: a kormány minden eszközzel támogatja, hogy az M43-as autópálya minél hamarabb elérjen a határig. A Széchenyi Programiroda tavaszi konferenciasorozatának makói rendezvényén az államtitkár közölte azt is: a kormány számára javaslatot készít a Makót elkerülő út megépítésére, és a kivitelezés 2014-ben elkezdődhet.
Újabb 9 milliárddal támogatja a kormány az M43-as építését
A kormány összesen több mint 9 milliárd forinttal növeli az M43 építésének támogatását a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.