A forrás biztosítása mellett a Fővárosi Közgyűlés határozatában felkéri a József Attila Színház Nonprofit Kft.-t a feladat megvalósítására. Az előterjesztést egyhangúlag fogadták el.A dokumentum felidézi, hogy a József Attila Színház Nonprofit Kft. az elmúlt években többször jelezte a Főpolgármesteri Hivatalnak: a színház épülete, amely a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képezi, rossz műszaki állapotban van.A Főpolgármesteri Hivatal által elkészíttetett műszaki állapotfelmérés alapján a felújítás idei elkezdése érdekében 59 millió 150 ezer forint összegű fedezet átcsoportosításáról döntöttek. A fennmaradó 171 millió 250 ezer forintot, a jövő évi, illetve a 2015. évi költségvetés terhére biztosítják a színház számára: 2014-ben 124 millió 850 ezer forintot, 2015-ben pedig 46 millió 400 ezer forintot biztosítanak a felújításra.A munkálatok 2013 júliusában indulnának és 2015 decemberében fejeződnének be. A felújítási feladatok között szerepel a tűzjelző és az RWA (füst- és hőelvezető) rendszer korszerűsítése, a tartalékvilágítás, a szünetmentes tápegység (UPS), a biztonsági világítás felújítása, fűtéskorszerűsítés, a légtechnikai hálózat részleges felújítása, az öltözők és a vizesblokkok felújítása, a színpadtéri nyílászárók és a függönyök cseréje, a nézőtéri helyiségek és a kiszolgáló helyiségek részleges felújítása.A feladatok között van a hatásvilágítási rendszer és a hangrendszer korszerűsítése, az elektromos hálózat és a világítási berendezések részleges felújítása, a nézőtéri székek cseréje, a külső nyílászárók cseréje, a főbejárati és nézőtéri előcsarnok üveg portáljának cseréje, és a kapcsolódó egyéb járulékos munkák.
230 milliót ad a főváros a József Attila Színház felújítására
A József Attila Színház felújításának támogatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A teátrum részleges felújítására 230,4 millió forintot fordítanak a 2013 és 2015 közötti időszakban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.