A szocialista politikus keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az állami kezelésbe került iskolák vezetői május végén utasítást kaptak a Klebersberg Intézményfenntartó Központtól, hogy ne kössenek szerződést az eddigi gyümölcsszállítókkal, mert közbeszerzést írnak ki. A 9 milliárd forint értékű felhívás június 6-án jelent meg az európai uniós, majd másnap a magyar a Közbeszerzési Értesítőben mindössze egyhetes határidővel.Veres János szerint ez önmagában is gyanússá teszi a kiírást, de még inkább gyanúra ad okot, hogy áprilisban létrejött a kiskőrösi székhelyű Magyar Iskolagyümölcs Kft. Ebből azt a következtetést vonta le: a cég vezetői már a hirdetmény közzététele előtt rendelkeztek azzal az információval, hogy közbeszerzést írnak ki a gyümölcsszállításra.Hozzátette: a cég alapítói között egy olyan társaság is van, amelyben korábban meghatározó szerepe volt egy fideszes országgyűlési képviselőnek, akinek ma is befolyása van a vállalatra. Veres János ugyanakkor kérdésre válaszolva sem árulta el, kiről van szó, mondván, hogy ez a cégadatbázisból kikereshető.Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy "az újabb fideszes mutyi" csaknem száz hazai termelői szerveződést sújtana.
MSZP: mutyigyanús az iskolagyümölcs-program
Az MSZP-s Veres János "mutyigyanúsnak" tartja az iskolagyümölcs-programra kiírt közbeszerzést, ezért az eljárás felfüggesztését kezdeményezte a Közbeszerzési Hatóságnál.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.