A kutatás eredményei hasznos információként szolgálhatnak az érintett országok számára ahhoz, hogy felkészüljenek a jövőbeli árvizekre, amelyek az elmúlt évtized során évente több ezer ember halálát okozták és milliárdos károkat eredményeztek világszerte - húzták alá a szakemberek a Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmányukban. A figyelmeztetések nyomán a kormányok időben elrendelhetik a szükséges védőgátak megépítését, korlátozhatják az építkezést az ártereken, elősegíthetik az árvíznek ellenálló haszonnövények termesztését és egyéb, a károkat enyhítő intézkedéseket vezethetnek be. A japán és brit szakemberek szerint az évszázad során "jelentős emelkedés" várható az árvizek gyakoriságát illetően Délkelet-Ázsiában, Afrika középső területein és Dél-Amerika jelentős részén. A kutatók által vizsgált 29 folyó többségénél - Jangce, Mekong, Gangesz, Niger, Kongó, Nílus, Amazonas, Paraná, Rajna - az előrejelzések szerint rendszeresebbé válnak a súlyosabb árvizek. Néhány folyó, köztük a Mississippi, az Eufrátesz és a Duna esetében azonban csökkeni fog az árvizek gyakorisága a tanulmány szerint. A klímaszakértők szerint az emelkedő átlaghőmérséklet nyomán növekszik az árvizek kockázata, mivel a melegebb levegő több nedvességet képes elnyelni és ezáltal több esőt okoz. A szelek mozgásirányában és egyéb tényezőkben bekövetkező változások hatására egyes területek nyirkosabbá, míg mások szárazabbá válnak. Az ipari forradalom óta 0,8 Celsius-fokkal emelkedett a globális felszíni átlaghőmérséklet: az ENSZ szakértői bizottsága elsősorban az ember által okozott üvegházhatásúgáz-kibocsátást teszi felelőssé a folyamatért.
Tanulmány: ritkább lesz az árvíz a Dunán
A klímaváltozás hatására világszerte rendszeresebbé válhatnak a súlyos árvizek, egyebek között a Gangesz, a Nílus és az Amazonas tekintetében is, míg néhány folyó, köztük a Duna, várhatóan ritkábban fog kilépni medréből - derül ki egy új tanulmányból.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.