A tüntetők azt követelték, az Országgyűlés ne engedje a magyar földet "a külföldi tőke és oligarchák" kezére játszani.A megmozduláson Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő, aki több módosító javaslatot is benyújtott a törvényjavaslathoz, a nemzeti színű és árpádsávos, valamint székely zászlókat és transzparenseket tartó embereknek elmondta, az Országgyűlés kormánytöbbsége valamennyi módosító javaslatot elutasította, így a zárószavazást a jövő hétfőn tarthatják meg. A képviselő azt mondta: bízik a csodákban, hogy egyéni módosító indítványokkal még meg lehet akadályozni a földtörvény elfogadását, így a magyar föld nem kerülhet majd az oligarchák kezére. A tüntetésen felszólaló szónokok és a szervezők követelték, hogy a kormány hosszabbítsa meg a külföldiek földvásárlására vonatkozó moratóriumot, hogy ne az alkotmányban is rögzített integrált mezőgazdasági termelés alapján létrejövő cégek "irányítsák" a teljes magyar mezőgazdaságot. Emellett a földbérletekre vonatkozó "botrányos pályázatok" és zsebszerződések megsemmisítését követelték.
Ángyán is tüntetett a földtörvény ellen a parlamentnél
A földtörvény ellen tüntettek mintegy százan a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért szervezésében az Országház közelében, az Alkotmány utcában hétfő délután.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.