Az önkormányzat az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a főpolgármester korábbi sajtótájékoztatójára reagált. Tarlós István azt mondta, a főváros rendelkezni akar a saját tulajdonával, elkészült a Margitsziget fejlesztési koncepciója, a sziget bevételei pedig a fővárost illetik, ha már a XIII. kerület "ismeretlen célokra" éli fel ezt a pénzt.Tarlós István felhívta a figyelmet arra, hogy a Margitsziget esetében a főváros vagyontárgya után a kerületi önkormányzat szedi be az adókat. Csak az építményadóból 130 millió forint bevétele van, amelyet nem forgat vissza a fejlesztésbe - tette hozzá. Közölte azt is, hogy a kerületi főépítész parcellázásra vonatkozó nyilatkozatai a "büntetőjog határát súroló rágalmak, politikai hisztériakeltések".Arató György XIII. kerületi főépítész több lapnak is azt nyilatkozta, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2009-ben elfogadta a Margitsziget stratégiai tervét, ennek alapján készült egy szabályozás, amely gyakorlatilag felparcellázná a szigetet. A főpolgármester sajtótájékoztatóján a Margitsziget hovatartozásáról szóló népszavazási kezdeményezést blöffnek nevezte, jelezve, hogy nincs erre vonatkozó kötelezettség.A XIII. kerületi önkormányzat közleményében visszautasította a főpolgármester által elmondottakat. Véleményük szerint az elhangzottak az önkormányzati törvény ismeretének hiányát tükrözik, és nélkülözik az önkormányzati gazdálkodásra vonatkozó minimális ismereteket. Azt írták, Tarlós Istvánt "ebben is, mint a parcellázás kérdésében nem a valóság érdekli, hanem félrebeszél."
Margitsziget-vita: "Tarlós félrebeszél"
A XIII. kerületi önkormányzat szerint Tarlós István főpolgármester a kerülettel kapcsolatos véleményével nevetségessé teszi magát, félrebeszél, az általa elmondottak az önkormányzati törvény ismeretének hiányát tükrözik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.