A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette párt szerint a Jobbik képviselője kijelentésével kétségbe vonta, illetve jelentéktelen színben tüntette föl a nácizmus által elkövetett népirtást, amivel megvalósíthatja a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek a büntető törvénykönyvbe (Btk.) ütköző nyilvános tagadása bűntettét.Molnár Csaba DK-alelnök közleményében idézte a Btk. vonatkozó passzusát, amely szerint aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.A 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitája során Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője támogatásáról biztosította a Terror Házára és a recski munkatáborra vonatkozó javaslatokat. Arra az MSZP-s előterjesztésre viszont, amelyiknek az a célja, hogy minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre, azt mondta, nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek. Hozzátette: azokat az aggályokat is osztja, hogy szükséges-e ekkora kiadásokba kényszeríteni az oktatási intézményeket.
Feljelenti a DK Gaudi-Nagyot auschwitzos hozzászólása miatt
Feljelenti a Demokratikus Koalíció (DK) Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselőt a parlamentben csütörtökön a holokausztról tett kijelentése miatt – közölte Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független képviselő pénteken az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.