"Jakó izzadságszagú vádaskodását visszautasítom!" – fogalmazott a politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A fideszes politikus által feltett, hozzá volt belügyminiszteri minőségében címzett kérdések kapcsán Lamperth Mónika azt írta, Jakó Gergely "vádaskodó álkérdéseit azért teszi fel, hogy ne kelljen válaszolnia az MSZP megyei elnöke, Harangozó Gábor által feltett kérdésekre: Somogyban ki osztotta a trafikokat?""A trafikmutyi botrány elérte megyénket is" – írta a szocialista politikus, hozzátéve: a sajtóban olvasható fideszes barátoknak, rokonoknak osztogatott trafikok miatt egyre nagyobb a felháborodás, és a Fidesz kétségbeesetten keresi, hogyan lehetne másról beszélni.A Fidesz megyei elnöke pénteki kaposvári sajtótájékoztatóján a Portik-Laborc-ügy kapcsán azt mondta: Lamperth Mónika szocialista párti országgyűlési képviselőtől, volt belügyminisztertől arra vár választ, hogy találkozott-e Portik Tamással, és ha igen, hányszor, mikor és milyen formában.Az iránt is érdeklődik, hogy Lamperth Mónika részt vett-e abban a folyamatban, amelynek során a körözött személyek listáját 2003-ig vezető Portik Tamás nevét még abban az évben – az ő belügyminisztersége alatt – minden különösebb hírverés nélkül törölték a körözöttek listájáról.További kérdésként felvetette: Lamperth Mónikának van-e tudomása arról, hogy az Energol Rt. másik, Portik utáni vezetője valamikor a BM tisztje volt, egyik cége ma is Somogy megyében tevékenykedik, olyan emberekkel együttműködve, akik az ő holdudvarához köthetők.
Lamperth: nem ismerem Portikot
Nem ismerem Portik Tamást, és ezt Jakó Gergely is tudja – írta Lamperth Mónika (MSZP) országgyűlési képviselő a Fidesz Somogy megyei elnökének pénteki kaposvári sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.