"Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is, csak arra van szükség, hogy támogassuk egymást" – mondta a kormányfő a felújított ciszterci apátság átadási ünnepségén részt vevők előtt, emlékeztetve: a magyar gazdaságban az idei első negyedév végén "megjelentek azok a biztató jelek, amelyeket a magyar nyelv gazdasági növekedésnek nevez".Emellett, bár nem oldódott meg minden gond, de ma már 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a 2010-es választásokkor – közülük 54 ezer roma –, továbbá az inflációnál nagyobb mértékben emelkedik a nyugdíj és a minimálbér – sorolta a miniszterelnök, aki szerint ha kormánya nem építette volna át az országot, az összeomlott volna, adósrabszolgaságba került volna, és továbbra is mások gyarapodtak volna a magyarok munkájából.Orbán Viktor szavai szerint jó remény van arra, hogy az elmúlt három év munkája eredményeként lépésről lépésre előbbre jut az ország. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a bruttó hazai termék az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest, míg az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent.A miniszterelnök azt mondta, ha Európa hűtlen lesz keresztény gyökereihez, elfordul hagyományaitól, akkor nem lesz ereje a válság utáni megújuláshoz. Mint fogalmazott, az egykor méltányos, nagyvonalú Európa, ahol a korábbi értékek homályos emlékképekké váltak, ma gyakran igazságtalan, néha visszaél hatalmával, és azokkal az országokkal szemben elnézőbb, amelyek csendben meghúzódnak a homályban. Magyarországnak azonban nem szabad elfordulnia saját hagyományaitól, mert "mi csak a magunk útján, magyar és keresztény kultúránk értékeire építkezve lehetünk erős és sikeres nemzet. A saját megkezdett utunkon érdemes továbbmennünk, a saját felismert igazságainkat kell alkalmazni a saját életünkre" – hangsúlyozta Orbán Viktor. Kiemelte azt is, hogy vállalni kell a saját úttal járó nehézségeket, az érdekek képviseletével járó vitákat, és sohasem szabad meghátrálni.Bejelentette egyúttal, hogy a kormány úgy döntött: visszaadja a zirci arborétumot az apátságnak. Beszédében felidézte, a kommunista diktatúra megtiltotta a ciszterci rend működését, arról azonban nem győzhette és nem is győzte meg a rend tagjait, hogy lemondjanak fogadalmukról. "Magyarország tudja, mi mindent köszönhet a cisztercieknek. A ciszterciek tanító és nevelő munkája az egész országban megbecsülést és elismerést szerzett" – mondta a miniszterelnök, közölve, hogy a kormány örömmel állt az apátság felújításának ügye mellé.Dékány Sixtus zirci apát az ünnepségen felidézte a rend magyarországi letelepedésének körülményeit, s élő jeleknek nevezte a rendet, amely előre mutat az igazra, a szépre, a jóra. Az apát megköszönte mindazoknak, akik segítették a felújítást és a szerzetesek életét bemutató látogatóközpont létrehozását, valamint Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy jelenlétével megbecsülését fejezte ki a rend jelenléte és munkája iránt.Ottó Péter (Fidesz-KDNP), Zirc polgármestere köszöntő beszédében visszatekintett a település múltjára, majd kijelentette: történelmi pillanat ez a város életében; soha nem volt ekkora mértékű felújítás, fejlesztés Zirc életében. Az újjászületés, megújulás időszaka ez, amely nemcsak külsőségekben jelenik meg, hanem szellemi téren is – mondta, hozzátéve: az apátság vezetése fiatalodott, nyitott, friss szellemiséggel fogott neki a megújulásnak.A polgármester Orbán Viktornak egy Zircről szóló kiadványt ajándékozott, Magyarország legmagasabban fekvő településén tett látogatása emlékére. A zirci apátságot és főteret hétszázmillió forintból újították fel, az apátságban látogatóközpontot is kialakítottak.A csaknem 600 millió forint európai uniós támogatással, az apátság és az önkormányzat partnerségével megvalósuló projekt keretében létrejött a Ciszterci Apátság Monostori Látogatóközpont, amelyben az 1182-ben alapított apátság nyolcszáz éves múltját és műtárgyait mutatják be. Emellett látogatási útvonalat alakítottak ki, oktatási és filmvetítő kabinetet hoztak létre, felújították az apátság főhomlokzatát és díszudvari mellékszárnyait, helyreállították a díszudvart, feltárták a középkori kolostor romjait, ajándékboltot, turisztikai információs pontot alakítottak ki, s akadálymentessé tették a komplexumot. A projektnek köszönhetően a zirci Rákóczi tér is átalakul és megújul: új utakat, parkolókat, sétautakat, díszkutat, térburkolatot építenek, utcabútorokat, új lámpatesteket helyeznek ki.
Orbán: az idei az aratás éve
Az aratás évének nevezte az idei esztendőt Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Zircen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.