Török Zsolt szóvivő az MTI-nek kedden nyilatkozva kifogásolta, hogy a pótjegy árát a csecsemőktől az iskolásokon és a dolgozókon át az idősekig minden magyar emberrel megfizettetnek. Szerinte az intézkedés nem más, mint az elmúlt három évben "a kétharmados tolvajkormánytól megszokott pénzbehajtás".Emlékeztetett arra, hogy a kabinet tavaly bevezette a buszok távolsági kiegészítő jegyét. A politikus bírálta, hogy a május közepétől alkalmazandó pótdíj alig hoz valamit a központi költségvetésnek, viszont az átlagfizetésből, átlagnyugdíjból élőket sújtja. Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy ne próbálja meg átverni a nyugdíjasokat és a kisgyermekes szülőket azzal, hogy továbbra is ingyen utazhatnak! - közölte. A párt arra szólítja fel a kormányt, hogy fejezze be az átlagemberek értelmetlen sarcolását - tette hozzá.
MSZP: a gyorsvonati pótjegy is csak a megszorítások része
Az MSZP szerint az Orbán-kormány "sunyi és alattomos megszorító politikájának újabb állomása a gyorsvonati pótjegy".
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.