Közölte, hogy a párt szakértői az elmúlt napokban áttanulmányozták a pécsi önkormányzat és a francia Suez Environnement között minap létrejött megállapodás összes részletét. A papírokból és az előzményekből is az látszik, hogy amennyiben a városvezetés a 2009-es közgyűlési határozatoknak megfelelően járt volna el, nem kellene hárommilliárd forint kompenzációt fizetni a Sueznek – mondta Tóth Bertalan.A párt országos elnökségének tagja közölte: úgy döntöttek, hogy hűtlen kezelés miatt büntetőfeljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen a Baranya Megyei Főügyészségen. Tóth Bertalan szerint a hárommilliárd forintos kompenzációt, hiába biztosítja ennek fedezetét a kormány, a pécsi önkormányzatnak kell megfizetnie. Ezen túl az önkormányzat mintegy kétmilliárd forint kötelezettségvállalást is örökölt a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek megvásárlásával, a menedzsmentjogok megszerzésével - tette hozzá.Az MSZP szerint a Pécsi Vízmű Zrt. székházának 2009-es elfoglalásakor pedig hivatali visszaélést követett el az önkormányzat, ezért ebben a kérdésben is büntetőfeljelentést tettek.Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere április 26-án jelentette be, hogy jelképes összegért, egy euróért visszavásárolta a pécsi önkormányzat a francia Suez Environnement vállalatcsoporttól a Pécsi Vízmű Zrt.-t. A pénteki megállapodás értelmében a városnak a korábban követelt 10 milliárd forint helyett 3 milliárd forint kompenzációt kell fizetnie.Az összeget a kormányzat biztosítja Pécs számára. A polgármester akkor közölte, hogy a megállapodás minden dokumentuma bárki számára megtekinthető, és a város honlapjára is felkerül. Pécs 2009. október elején mondta fel a szolgáltatási szerződést, és vette át a városi vízközműveket, miután az addigi vízszolgáltató Pécsi Vízművel határidőre nem egyezett meg a kisebbségi tulajdon visszavásárlásáról. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, és kizárták a Pécsi Vízmű vezetőit. Azóta Pécsen az önkormányzat által alapított Tettye Forrásház a szolgáltató.A város és a kisebbségi tulajdonos francia Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű túl drágán szolgáltatott, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.Az ügy érintettjei mintegy 40 jogi eljárást indítottak egymás ellen. A Suez 32,3 millió euró, azaz mintegy 10 milliárd forintról szóló beadványt nyújtott be a bécsi választott bírósághoz a Pécsi Vízmű székházának elfoglalásáért és a kiesett bevételért. A kárigényt Pécs "méltánytalannak és szándékosan túlzónak" tartotta.A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság jogszerűnek találta, hogy a város felbontotta a Pécsi Vízművel kötött üzemeltetési szerződést, a Tolna Megyei Bíróság azonban eljárási hiba miatt új eljárásra kötelezte a választott bíróságot. A döntést a Kúria elődje, a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette.A Kaposvári Törvényszék időközben jogerősen kimondta: jogsértő volt a vízműszékház 2009 októberi birtokbavétele, az eredeti állapotot azonban nem állíttatta helyre, mert úgy találta, annyi változás állt be az ügyben, hogy az nem indokolt.
Feljelent az MSZP a Pécsi Vízmű ügyében
Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz a Magyar Szocialista Párt a Pécsi Vízművel kapcsolatos önkormányzati megállapodás miatt – jelentette be Tóth Bertalan, a párt országos elnökségének tagja hétfői sajtótájékoztatóján, Pécsen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.