A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI megkeresésére közölte: a rendőrség feljelentés alapján, a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűncselekmény gyanúja miatt indította meg az eljárást.A Jobbik csütörtökön közölte, hogy feljelentést tett a Magyarországi Munkáspárt 2006 pécsi rendezvényén történtekkel kapcsolatban. A párt tudatta azt is, hogy a rendőrségtől kapott információ alapján nyomozást rendeltek el az eseményen vörös csillagot viselő Vajnai Attila pártvezetővel szemben.Németh Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője azt írta: érthetetlen, hogy a hatóságok miért nem indítottak eljárást azonnal a "közbotránkozást kiváltó, a kommunista diktatúrák áldozatait megalázó provokáció láttán, különösen akkor, amikor a jelenlegi kormánypárt azt hirdette, fel fog lépni minden szélsőség ellen".A Magyarországi Munkáspárt 2006 erre úgy reagált, hogy áll a Jobbik feljelentése elé. Hozzátették, az ügyészség azonnali elutasítására számítanak, de az esetleges bírósági tárgyaláson tételesen cáfolni fogják a Jobbik vádjait, és megerősítik "a vörös csillag viselésének jogosságát".Megjegyezték: abszurdnak tartják, hogy az emberi jogokat és a demokráciát tiszteletben tartó marxista pártot akar feljelenteni "egy számos alkalommal kirekesztő szólamokat megütő, antiszemita és rasszista megnyilvánulásairól hírhedt, erőszakos párt".A két párt még május elseje előtt közölte, vörös csillaggal fognak felvonulni május elsején, ugyanis a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése értelmében a vörös csillag viselése önmagában nem lehet bűncselekmény.
Nyomoznak Pécsen a vörös csillagos május 1-jei felvonulás miatt
Nyomozást rendelt el a pécsi rendőrkapitányság, miután a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal május 1-jei, pécsi felvonulásán többen vörös csillagot viseltek a ruhájukon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.