Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP zuglói szervezetének vezetője a főváros XIV. kerületében újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: Papcsák Ferenc a jelenlegi fideszes vezető megbukott polgármesterként, mivel elvesztette a városrész irányításához szükséges többséget a kerületi közgyűlésben.
Kiemelte, Zugló a jelenlegi helyzetben működésképtelen, amit szerinte az is mutat, hogy a polgármester kizárólag egyik alpolgármesterének ellehetetlenítésével volt elfoglalva a legutóbbi testületi ülésen ahelyett, hogy a városrész problémáinak megoldására törekedett volna.
A három párt zuglói szervezetének együttműködési megállapodását az Együtt 2014 XIV. kerületi szervezetének nevében Fekete Judit, a zuglói DK képviseletében Árpási Zoltán írta alá, akik egyúttal hangsúlyozták, közös céljuknak tartják a városrészben kialakult káosz felszámolását.
Zuglóban összeállt az MSZP, az Együtt 2014 és a DK
Együttműködési megállapodást írtak alá szombaton az MSZP, az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció (DK) zuglói képviselői.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.