Asztalosné Zupcsán Erika elmondta, hogy az idén 37 179 gyermeket írattak be a bölcsődékbe, két százalékkal többet, mint ahány férőhely van. Közölte, 284 ezer két év alatti gyermek él ma Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy 13 százalékuknak tudják jelenleg a férőhelyet, illetve az ellátást biztosítani. Az MTI kérdésre elmondta azt is, hogy 2011-ben mintegy hatezer gyereket nem tudtak felvenni a bölcsődékbe, ám ez a szám a nagyarányú fejlesztéseknek köszönhetősen jelentősen és folyamatosan csökken.Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány egyik legfontosabb célja a családok megerősítése, ezért is fordítottak az elmúlt két évben több mint tízmilliárd forint pályázati forrást új bölcsődei férőhelyek létrehozására, illetve intézmények bővítésére, felújítására.Jelezte: már csak egy régióban, az észak-magyarországiban van nyitott pályázat április végéig; itt a kormányzat nem kér önrészt a beruházásokhoz, így gyakorlatilag 100 százalékos a támogatás.A helyettes államtitkár szólt arról, hogy az új férőhelyek kialakításával a kormányzat azoknak az anyáknak kíván segíteni, akik vissza akarnak térni a munka világába. Utalt arra, egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás ideje, illetve vannak, akik nem vállalnak gyereket, a népesség pedig egyre fogy. Az MTI-nek arról is beszélt, hogy a bölcsődék több mint 90 százaléka az önkormányzatok fenntartásában működik.
Kétezer új bölcsődei hely lesz az év végéig
Kétezerrel nő a bölcsődei helyek száma 2013 végéig, ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben kialakított férőhelyeket is beleszámítva 3500-zal több bölcsődés kaphat helyet ezekben az intézményekben - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a bölcsődék napja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.