A Népszava hétfői cikkében olvasható értesüléséről, hogy nem az egyes és kettes számú, hanem a harmadik tanács vezetője "adta vissza" a Hunvald-ügyet a Fővárosi Ítélőtáblán, Czine Ágnes azt mondta, hogy mind a 20 büntetőbíró, aki rész vehetett volna a másodfokú eljárásban, elfogultságot jelentett be, ezért a Kúriának a törvény értelmében új bíróságot kellett kijelölnie, ez pedig a Szegedi Ítélőtábla lett.A Fővárosi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője hangsúlyozta, hogy a bíráknak nem kell indokolniuk az elfogultságot, az "nem mérlegelés kérdése". Ha elfogultságukat bejelentik, a bejelentéstől kezdődően nem járhatnak el az adott ügyben.Czine Ágnes az MTI-nek megerősítette, amit a Magyar Hírlap múlt szombati számában mondott: az első fokon a Hunvald-pert tárgyaló két bíró időközben már a Fővárosi Ítélőtáblán dolgozik. Az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával indult perben 2012. február 24-én első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Hunvald Györgyöt, a budapesti VII. kerület volt szocialista polgármesterét, valamint nyolc és fél évre Gál Györgyöt, a kerületi önkormányzat volt szabad demokrata gazdasági bizottsági elnökét.Az ügyészség súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.
Szegedre kerül a Hunvald-pre másodfokon
A Kúria döntésének - nem pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöke döntésének - értelmében a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon a Hunvald-per, az első fokon eljáró két bíró pedig időközben a Fővárosi Ítélőtáblára került át - mondta Czine Ágnes, a Fővárosi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője hétfőn az MTI-nek, megerősítve a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatát.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.