A Berettyó felső szakaszán már csak elsőfokú a készenlét, a Hortobágy-Berettyón azonban továbbra is harmadfokú a készültség. A folyó tehermentesítésére Ágotánál telepített hét mobilszivattyú másodpercenként 3,5 köbméter vizet emel át a Nagyiváni tározóba - ismertette Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) védelemvezetője. Elmondta azt is, hogy továbbra is másodfokú a készültség a Tisza bal partján, Tiszafüred és Rakamaz között. A folyó árad, Tokajnál szerda reggel 778 centiméter volt a vízállás. A Tivizig működési terültén csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága: jelenleg összesen 34 950 hektár áll víz alatt, amelyből 7 600 hektár a vetés.Az igazgatóság mind a 12 belvízvédelmi szakaszon védekezik, négy szakaszon harmadfokú, nyolc védelmi szakaszon másodfokú a készültség - összegezte Bara Sándor.Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, a Körösök mentén csökkent a belvízzel elöntött területek aránya, a csökkenés a kedvezőbb időjárás, a szivattyúzások, valamint az elvezető csatornákon végzett beavatkozások eredménye. Kiemelte: az elmúlt 24 órában tíz belvízvédelmi szakaszon 27 szivattyútelep üzemelt, hat belvízvédelmi szakaszon harmadfokú a belvízvédelem, négy szakaszon pedig másodfokú a védekezés.A belvízzel elöntött 19 725 hektárból 5625 hektár vetés, 5465 hektár pedig szántóföld. A védekezésben 274 ember vesz részt, ebből hetven az igazgatóság dolgozója.Békés megyében 14 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget. Kötegyán, Szeghalom és Vésztő településeken másodfokú a készültség, Békéscsaba, Békésszentandrás, Biharugra, Gyomaendrőd, Kétegyháza, Kétsoprony, Körösladány, Köröstarcsa, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Zsadány önkormányzatai pedig elsőfokú készültséget rendeltek el.
Apad a Berettyó, csökkentek a belvizes területek
Tovább apad a Berettyó, de Szeghalomnál még mindig olyan magas a vízállás, hogy fenn kell tartani a harmadfokú árvízvédelmi készültséget - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) védelemvezetője szerdán. Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, mintegy négyezer hektárral csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága is a Körösök mentén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.