Navracsics hozzátete, más országok alkotmányozása során is gyakori jelenség, hogy az alaptörvény elfogadását követő időszakban gyakoribbak a módosítások, mint később.A riporternek arra a kérdésére, hogy mit lehet tenni, ha egy "abszurd szabály" kerül az alaptörvénybe - példaként említette, hogy az Alkotmánybíróság csak eljárási szempontból vizsgálhatja az alkotmánymódosításokat, melyek közül a legutóbbi például a kereskedelmi médiában nem teszi lehetővé a választási kampányhirdetéseket - a miniszter úgy válaszolt, hogy azt a nyilvánosság, az újságírók, a közvélemény és "a többi intézmény" akadályozhatja meg.Arra a kérdésre, mit nem ért a külföld, miért érik kritikák Magyarországot, Navracsics Tibor úgy reagált: a 2010-es választások eredményét a kormányoldal úgy értelmezte, mint egy új kezdet lehetőségét, hiszen a nagyarányú győzelem és a "szocialisták történelmi veresége" mellett kiesett a parlamentből két rendszerváltó párt, és bekerült két új. Ez a konstelláció lehetőséget nyújtott arra, hogy reagáljanak a demokratikus átmenet mindeddig be nem váltott ígéreteire, az előző évek politikai válságaira, a rendszer kifáradására és a mindezzel kapcsolatos frusztrációkra, továbbá kezeljék az 1989-90-ben nyitva hagyott kérdéseket, és egy új alkotmányos rendet építsenek ki - mondta a fideszes politikus, aki szerint ezt a helyzetet nem mérte fel a külföld, és ezért furcsának találta azt, ami egy számára addig stabilnak tűnő demokráciában történik."Habozó bizalmatlanság" volt az országgal szemben, és a negyedik alkotmánymódosítás után az az érzés terjedt el, hogy "megint baj van Magyarország körül" - jegyezte meg Navracsics Tibor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bármelyik európai ország alkotmányában lehet találni 2-3 olyan rendelkezést, amely némi rosszindulattal a demokrácia, a vallás- vagy szólásszabadság, illetve más alapértékek megsértésének lenne tekinthető."Ez a rosszindulat irányunkban megvan" - tette hozzá a miniszter, aki azonban ebben a helyzetben sem számít az uniótól olyan lépésekre, melyek irányváltásra kényszeríthetik a kormányt, miközben - ahogy korábban, úgy most is - a kormány kész arra, hogy európai intézményekkel megvitassa az elfogadott jogszabályokat, és racionális érvekkel meggyőzhető - tette hozzá.Viviane Reding uniós alapjogi biztosról a miniszter úgy vélekedett: "sorra hagyja cserben az emlékezete", és "tények megmásításába fut bele". Navracsics Tibor szerint Viviane Reding "kifejezetten és tendenciózusan Magyarország-ellenes nyilatkozatokat tesz", amivel sérti a részrehajlás-mentesség követelményét, holott egy uniós biztos "nem politizálhat".Az egy évtizeddel ezelőtti halálos gyermekgázolással kapcsolatban a miniszter kijelentette: az ír hatóságok és az ír közvélemény a mi oldalunkon áll, a másik oldalon van a gázoló Francis Ciarán Tobin. Szerinte vagy az ír hatóságok győzték meg az elkövetőt, vagy ő maga látta be, hogy lelkiismereti okokból neki is jobb, ha tettéért leüli jogerősen kiszabott büntetését.Ugyanakkor Navracsics Tibor megjegyezte azt is: még mindig fél attól, hogy nem fog Magyarországra jönni az ír férfi, ezt ugyanis Magyarország nem kényszerítheti ki. A járási rendszerről a szaktárca vezetője elmondta: még politikai ellenfelei is elismerően szólnak a helyi közigazgatás idén beinduló új struktúrájáról. "Én 2014 tavaszáig gondolkodom", de már készülnek a tervek a rendszer továbbfejlesztésére, ami elsősorban informatikai beruházások és az ehhez szükséges anyagi források kérdése - tette hozzá Navracsics Tibor.Az igazságügyi miniszter szerint a parlament döntése nyomán véglegessé vált a választási eljárásról szóló törvény, amely alapján a pártok megkezdhetik a felkészülést.
Navracsics: a közvélemény akadályozhatja meg az alaptörvény átírását
Az új alaptörvény más, mint az 1989-es, de nem rosszabb - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.