Tájékoztatásuk szerint a folyó Árpásnál dél körül tetőzik, de a lassú apadás miatt elhúzódóan érvényben lesz a másodfokú készültség. Jelezték: Mórichidánál reggel óta ismét árad a Marcal, de a tetőzés vagy nem, vagy csak rövid ideig haladja majd meg a másodfokú készültség szintjét. Gyirmótnál - ahol a folyó a vizét amúgy is visszaduzzasztó, áradó Rábába ömlik - pénteken délelőttre árják a Marcal tetőzését.A Cuhai-Bakonyér szerda este a hétvéginél 15 centivel alacsonyabban tetőzött Mezőőrsnél, és a nap folyamán tetőzik Bőnynél. A Concó Nagyigmándnál reggeltől apad.A Rába árhulláma miatt Rábapatona, Rábacsécsény, Gyirmótnál és Koroncónál, valamint a Koroncó-Mórichida szakaszon elsőről másodfokúra emelték a készültség szintjét. Este hat órától a Marcal mentén elsőről másodfokúra emelik a belvízvédelmi készültséget.Közlésük szerint a megyében 17 ezer 963 hektáron áll a belvíz; ebből 1833 hektár vetés, 2731 hektár szántó, 2.417 hektár rét.
Újabb árhullám érkezik a Rábára
Újabb árhullám érkezik a Rába Győr-Moson-Sopron megyei szakaszára, ezért több helyen készültségi szintet emeltek. A folyó Vágnál az éjjel tetőzött, de csütörtökön szintje ismét átlépheti a másodfokú készültség határát - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.