A 66 éves nő a piros jelzés ellenére lépett a zebrára a vásárcsarnoknál.
Csermák József, a mentőszolgálat megyei mentésirányítója azt mondta, hogy az asszonyt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Gyalogost gázolt el egy autó Veszprémben pénteken.
A 66 éves nő a piros jelzés ellenére lépett a zebrára a vásárcsarnoknál.
Csermák József, a mentőszolgálat megyei mentésirányítója azt mondta, hogy az asszonyt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.