Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mivel az Ab tartalmi vizsgálatot már nem folytathat az alkotmánymódosításról, az egyetlen lehetőség, ha annak közjogi érvénytelenségét állapítja meg.Véleménye szerint az alkotmánymódosítás egy részét a politikai bosszú szülte: ezért korlátozta a kormánytöbbség az Ab hatáskörét és emelte alaptörvényi szintre a felsőoktatási hallgatók röghöz kötését. Az intézkedések másik része a hatalom megtartását szolgálja, ezért korlátozták például a választási hirdetések közzétételét, míg a harmadik csoportba azok a rendelkezések tartoznak, amelyeket az Ab már alkotmányellenesnek nyilvánított, a Fidesz ideológiájának azonban fontos részét képezik - jelentette ki.Harangozó Gábor azt mondta, Európában "elfogyott a türelem" a magyar kormány jogállamiságot sértő intézkedéseivel szemben, és csak remélni lehet, hogy Magyarországnak nem kell szankciókra számítania. Hozzátette azonban: ebben az ügyben nem külföldről kell segítséget várni, mert bár az Európai Unió elítélheti, végső esetben meg is büntetheti Magyarországot, az ország csak akkor nyerheti vissza szabadságát, ha az emberek "elzavarják" ezt a kormányt.
Az ombudsmanhoz fordul az MSZP az alkotmánymódosítás miatt
Az alapvető jogok biztosához, Szabó Mátéhoz fordult az MSZP, azt kérve: közjogi érvénytelenség miatt kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál (Ab) az alaptörvény negyedik, egy hete elfogadott módosításának megsemmisítését.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.