"Magyarország miniszterelnöke parlamenti felszólalásában szokatlan módon súlyos szavakkal illette, botrányosnak nevezte azt a nem jogerős bírósági ítéletet, amely hatályon kívül helyezte a gázárak hatósági árának megállapítására vonatkozó, jogszabályba ütköző közigazgatási határozatot" – emlékeztetett a Magyar Bírói Egyesület (MABIE).A bírák érdekképviseleti szerve közleményében felidézi, az alaptörvény rögzíti a hatalom megosztásának elvét, deklarálja, hogy a bírók függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók."A Magyar Bírói Egyesület köteles fellépni a bírák személyét, a bíróságok tekintélyét támadó megnyilvánulásokkal szemben" – írják hozzátéve, hogy az egyesület határozott álláspontja, hogy a bíróságok ítélkező munkájáról alkotott vélemény csak akkor felel meg a hatalommegosztás és a bírói függetlenség alaptörvényi követelményének, ha az tényszerű, tárgyilagos és szakszerű."Más hatalmi ágak képviselőinek minden olyan megnyilvánulása, amely azt a látszatot kelti, hogy a bírák befolyásolhatók, döntéseik meghozatala során nem kizárólag szakmai szempontokat tartanak szem előtt, alkalmas a bíróságok iránti közbizalom csorbítására" – írták a bírók Orbán parlamenti beszédére reagálva.Darák Péter, a Kúria elnöke szintén szerdán Orbán beszédére reagálva hangsúlyozta, hogy a bírák függetlenek és nem utasíthatóak.
A bírók is a függetlenségüket védik Orbánnal szemben
Válaszolt Orbán Viktor parlamentbeli felszólalására a Magyar Bírói Egyesület. A bírák érdek-képviseleti szerve azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök botrányosnak nevezte azt a nem jogerős ítéletet, amely hatályon kívül helyezte a rezsicsökkentést lehetővé tévő határozatot.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.