Ismertette: az élelmiszerbiztonsági hatóság folyamatosan ellenőrzi a belföldi és a külföldről érkező hússzállítmányokat, a vágóhidakat, a tenyésztőket, a kereskedőket és a kereskedelmi egységeket is. A lóhússal kapcsolatos, a napokban megjelent sajtóhírek azonban megnehezítették az ellenőrzést és az esetleges visszásságok felderítését.Ez pedig megakadályozta, hogy a Nébih látókörébe került vállalkozói kör a jogszabályoknak nem megfelelő tevékenységét részleteiben a hatóság feltárja, és a rendelkezésre álló eszközökkel azt véglegesen felszámolja."A hatóság hallgatása - jegyzi meg a Nébih elnöke - az ilyen és ehhez hasonló ügyekben szándékos, és a felderítés érdekeit szolgálja" - tette hozzá Oravecz Márton.
Nébih: a sajtó meghiúsította a nyomozást lóhús-ügyben
A sajtó önálló, a lóhús témájában folytatott nyomozása és a napokban megjelent hírek meghiúsították a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal több mint két hónapja tartó, más hatóságokkal közösen végzett munkáját - nyilatkozta Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke a kormany.hu-n.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.