Várható volt, hogy Magyarország sem maradhat ki teljesen az Európában országról-országra gyűrűző lóhúsbotrányból - tette hozzá a szakember.A Magyarországra érkezett szállítmányt eredetileg a csehországi Nowaco-érdekeltségnek kellett volna megkapnia, ám azt eddig nem tisztázott módon és körülmények között Magyarországra, illetve egyes hírek szerint Szlovákiába szállították. Csehországból az információt a Nébih az unió gyorsriasztási rendszerén keresztül kapta.Mindehhez Pleva György még hozzátette, hogy a magyar élelmiszerbiztonsági hatóság Csehországból nem kapott az ügyről pontos információt. Az igazgató úgy vélte: azért, mert az nekik sem állt teljes körűen rendelkezésükre. A szállítmány még decemberben érkezett Magyarországra a Nowaco termékeit terítő Novafood Kft.-hez. Hétfő reggel a Nébih ellenőrei felkeresték a céget, kérve a forgalmazót, hogy a szóban forgó gyorsfagyasztott terméket azonosítsák be. Emellett a Nébih szakértői kíváncsiak voltak arra is, hogy van-e még ilyen áru a cég raktáraiban, és hova szállítottak ebből az áruból. Ez a termék az eredeti riasztásban megadott 400 grammos lasagne bolognese. A szakértők megállapították, hogy ez az áru még múlt évi szállításból származik, és a raktárakban már nem volt megtalálható. A cég saját hatáskörben már megkezdte a szállítmány kivonását a forgalomból. Azt, hogy mennyi érkezett ebből a termékből Magyarországra, még nem lehet pontosan tudni - jelezte a szakember. A szóban forgó áru a Tavola nevű luxemburgi cégtől származik. A vállalat úgy tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy az említett szállítmány Csehországba került, de a cseh hatóság vasárnap a Bizottságot már arról tájékoztatta, hogy mégsem oda, hanem Magyarországra és Szlovákiába szállították. Hozzátette: a Nébih már vizsgálta a Nowaco egy hasonló készítményét, ám abban nem talált lóhúst. A most vizsgált szállítmányoknál azonban a gyanú mindenképpen fennáll - mondta az igazgató. Pleva György beszélt arról is, hogy a Nébih Dániából is kapott egy riasztást, hogy egy magyar előállító lasagne bolognese készítményében előfordult lóhús. Ezt a vizsgálatot is elkezdte a magyar élelmiszerbiztonsági hatóság hétfőn, de ennek még nincs eredménye, mivel az érintett vállalkozás - amelyet pontosabban nem határozott meg az igazgató - múlt szeptemberben befejezte a tevékenységét. Ez egy olasz cég magyarországi leányvállalata volt. A szóban forgó szállítmány még a múlt év nyarán kerülhetett Dániába - vélte a szakember.
Lóhúsbotrány: Magyarországra is jutott a lasagnéból
Magyarországra is érkezett lóhúsos lasagne - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági országos igazgatója hétfőn az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.