A Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte a Prisztás József sérelmére 1996. november 1-jén elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást - olvasható a police.hu oldalon. Az NNI "vádemelési javaslatot tesz a 2012. július 14-én elfogott P. Tamás és társaival szemben nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt" a Fővárosi Főügyészségnek - írták.A Magyar Nemzet pénteken azt írta, 18 mappányi nyomozati iratanyag gyűlt össze az ügyben.Portik Tamás előzetes letartóztatását tavaly július 15-én rendelték el. Az NNI akkor azt közölte, hogy a Terrorelhárítási Központ összehangolt akció keretében öt embert fogott el több budapesti és vidéki helyszínen. Portik Tamás mellett F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását is elrendelték.Bánáti Kristóf, Portik Tamás ügyvédje ezután a Hír TV-nek azt mondta: két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt felbujtóként gyanúsították meg az Aranykéz utcában 1998-ban megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával, másrészt pedig Prisztás József 1996-os meggyilkolásával kapcsolatban. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és megtagadta a vallomást.Portik Tamást azóta Seres Zoltán vállalkozó és a vele utazó olasz férfi 1999-es megölésének az ügyében is felbujtóként gyanúsítják.
Vádat emeltek Portik ellen a Prisztás-ügyben
Portik Tamással és társaival szembeni vádemelési javaslattal zárta le Prisztás József meggyilkolása ügyében a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.