Bárándy azt mondta, a múlt pénteken benyújtott alaptörvény-módosításnak két célja van: alkotmányossá akarja tenni a Fidesz-kormány alkotmányellenes és embertelen döntéseit, illetve az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének további korlátozásával példát akar statuálni.Az MSZP-s politikus a javaslat több rendelkezését is bírálta, így azt, hogy a kormányoldal az alkotmány részévé tenné azokat a kampánykorlátozásokat - például a politikai reklámok tilalmát a kereskedelmi médiában -, amelyeket az Ab korábban megsemmisített.Kifogásolta, hogy a kormánytöbbség a módosítással akar alkotmányos alapot adni a hallgatói szerződések megkötésére. Ezt úgy értékelte: adminisztratív eszközökkel, "majdhogynem erőszakkal" akarják itthon tartani a fiatalokat. Szintén bírálta, hogy a Fidesz-KDNP az alaptörvényben korlátozná az egyetemek gazdasági önállóságát.Bárándy Gergely arról is beszélt: meggyőződésük, hogy a parlamentben hétfőn elfogadott új polgári törvénykönyv (Ptk.) élettársakról szóló szabályai ellentétesek az alaptörvénnyel.Hozzátette, hogy bár a kormány a család fogalmát is az alaptörvényben akarja meghatározni, egy még tárgyalni sem kezdett indítvány nem tehet alkotmányossá egy korábban elfogadott jogszabályt. A szocialista politikus azt mondta: ha Áder János köztársasági elnök aláírja az új Ptk.-t, az érvényes jogszabállyá válik, függetlenül attól, hogy csak jövő év márciusában lép hatályba. Márpedig - jegyezte meg - az alkotmányossági előírások nemcsak a hatályos, hanem az érvényes jogszabályokat is kötik. Ezért is kérik arra az államfőt, hogy kérjen Ab-vizsgálatot új magánjogi kódexről.Bárándy Gergely végezetül elmondta, az elnökség arra hatalmazta fel a közjogi tárgyú ellenzéki tárgyalásokon részt vevő MSZP-s delegációt, hogy - az egyeztetéseket követően - dolgozza ki azt a javaslatot, amely lehetővé teszi a "jogállamiság helyreállítását" azokban a tárgykörökben is, amelyekben a Fidesz mostani javaslata korlátozná azt.
MSZP: "aljas támadás" az újabb alkotmánymódosítás
A jogállam és a jogbiztonság elleni aljas támadásnak tartja a kormánypártok alkotmánymódosító javaslatát az MSZP. A szocialisták álláspontját Bárándy Gergely összegezte az ellenzéki párt szerdai elnökségi ülése után.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.