Budai Gyula úgy fogalmazott: ezeknek az érdekeknek kormányzatoktól függetlenül meg kell jelenniük az agráriumban, a vidékfejlesztésben, az élelmiszergazdaságban, és "ami a legfontosabb, a 2014-től kezdődő közös agrárpolitikában".Mint mondta, az új nemzeti agár-, élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamara lényegében érdekképviselet, amelyik jelentős szerepet játszik az agrárstratégia meghatározásában, kidolgozásában. Ugyanakkor egy ügyfélbarát szolgáltató kamarának is kell lennie - tette hozzá, megjegyezve: ez az agrárkamara már korántsem a korábbi, hanem "teljesen új szemléletű, új alapokon nyugvó olyan köztestület, amelyben az ágazat valamennyi szereplője megtalálható".Az agráriumot terhelő problémákat ennek a kamarának kell megoldania, és közvetítenie kell az ágazat és a mindenkori kormányzat között - hangoztatta az államtitkár. Budai Gyula elmondta azt is: a kamarai választások február elsején kezdődtek el országosan, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Győrffy Balázs, a Magyar Agrárkamara átmeneti elnöke pénteken az Agromashexpon tartott sajtótájékoztatón arról szólt, hogy február 1. és 21. között kell megtartani a megyei küldöttválasztó közgyűléseket, ahol 5 évre választanak tisztségviselőket.
Budai Gyula: új szemléletű lesz az új agrárkamara
Az új nemzeti agrárkamara olyan érdekérvényesítő szervezet kell legyen, amely az agráriumban érdekelteket összefogja, integrálja és a különböző ágazatok érdekeit megjeleníti - mondta a vidékfejlesztési tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken Szerencsen, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara rendezvénysorozatának keretében tartott előadást.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.