Habis László (Fidesz-KDNP) közölte, a városnak június 28-ig kell megkötnie az adósságátvállalásról szóló megállapodást a kormánnyal. A polgármester a napirend tárgyalásakor kiemelte: a 2013-as év első három hónapjában esedékes tőke- és kamattörlesztések szerepelnek az önkormányzat költségvetésében, de a megállapodás után az állam fele részben átvállalja ezeket a kötelezettségeket.Közlése szerint Eger önkormányzata mintegy 80 milliárd forintnyi vagyonnal rendelkezik, ami a konszolidációnak köszönhetően négymilliárd forinttal növekszik. Az összeg mértékének érzékeltetésére hangsúlyozta, hogy az egri lakosság 2012-ben 680 millió forintnyi helyi adót fizetett be, vagyis az adósságátvállalással majd hatévnyi lakossági adóbevételnek megfelelő pénzt kap Eger.Az önkormányzat az adósság 50 százalékának átvétele mellett - egy tavalyi kormánydöntés értelmében - egymilliárd forintos központi támogatásban is részesül. Ezt az összeget fejlesztések önerejének biztosításához, Eger gazdálkodásának további javításához használják fel - mondta Habis László.
Eger adósságának felét veszi át az állam
Eger mintegy nyolcmilliárd forintos adósságának ötven százalékát vállalja át a központi költségvetés az önkormányzati adósságrendezési program keretében - jelentette be a hevesi megyeszékhely polgármestere a város közgyűlésének csütörtöki ülésén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.