A hatóság szóvivői irodájának a tanulmányt ismertető közleményéből – amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez – kiderül: népességbeli arányukhoz képest a hírekben jóval kevésbé láthatók nők, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, munkanélküliek és a nemzeti, etnikai kisebbségekhez tartozók.Az elemzés kilenc közszolgálati és tíz kereskedelmi tévés és rádiós hír- és politikai műsor 2012 első félévében sugárzott adásainak vizsgálatán alapul, amelyben összesen mintegy százezer szereplő megjelenését rögzítették.A jelentés kimutatta, hogy a megelőző félévhez képest csaknem öt százalékponttal, mintegy 24 százalékra nőtt a bűnözéssel összefüggésbe hozott romák aránya a romák összes médiabeli megjelenésén belül a vizsgált időszakban. Javult viszont a politikai migránsok médiaképe, akiknek a bűnügyi hírekhez köthető aránya 62,2 százalékról 18,5 százalékra esett a bevándorlók összes szereplésén belül, és helyette elsősorban külpolitikai témák kapcsán jelentek meg.A magyar lakosság 29 százalékát kitevő nyugdíjasok a hírműsorok szereplőinek századrészét tették ki. A nemek megjelenési arányai átlagosan négyötödös többséget mutattak a férfiak javára, miközben a népesség több mint 52 százaléka nő.Névvel, beosztással a szereplők felét jelenítették meg, és ebben a kategóriában is a férfiakat favorizálták: 64 százalékuk kapott részletes bemutatkozási lehetőséget. A szerepeltetett romáknak csak mintegy ötöde jutott ilyen lehetőséghez, ami 5 százalékpontos csökkenés a megelőző félévhez képest is.A fogyatékkal élő emberek közül is csak 19 százalékukat mutatták be névvel és beosztással. E társadalmi csoport médiareprezentációja a hírműsorokban mindössze 0,2 százalékos, bár a lakosságbeli arányuk ezzel szemben 5,7 százalék.A munkanélküliként bemutatott szereplők száma csupán 95 volt, vagyis körülbelül egy ezreléknyi, miközben a magyarországi teljes népesség mintegy öt százaléka sorolható ebbe a csoportba.Míg a romák reprezentációja 2011 első félévében az összes műsortípust figyelembe véve a kisebbségi szereplők között 43,9 százalék volt, 2011 második felére előbb 30,6 százalékra, majd 2012 első félévére még tovább, 27,2 százalékra csökkent. A nemzeti és etnikai kisebbségi szereplők legmagasabb megjelenési aránya továbbra is a közszolgálati műsorokban tapasztalható, 2,9 százalékkal.A leggyakrabban szereplő, határon túli magyarok esetében fordított a trend. Itt a korábbi 47 százalékos arány 60 százalék fölé emelkedett a kisebbségi megjelenések közül. Ez a tendencia a kereskedelmi hírműsorok kivételével minden műsortípusra jellemző volt.A közszolgálati csatornákon az M1 esti Híradója, az Este és a Ma reggel című műsora, a Duna TV Híradója és Közbeszéd című magazinműsora, a Kossuth Rádió Déli és Esti Krónikája, valamint az Ütköző című műsora szolgált forrásul. A kereskedelmi televízióknál a TV2 Tények és Mokka műsora, az RTL Klub Híradója, az ATV Híradója és Egyenes beszéd magazinja, a Hír TV Híradó 21 és Rájátszás című műsora, az Echo Tv Híradója, míg az országos kereskedelmi rádióknál a Class FM és a Neo FM Hírek műsora került górcső alá.
Egyre inkább bűnözéssel összefüggésben mutatja a romákat a média
A politikai migránsok médiaképe javult, a romáké viszont romlott 2012 első félévében a közszolgálati és kereskedelmi csatornákon sugárzott hír- és politikai tájékoztató műsorokban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tanulmánya szerint.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.