Az ügyben korábban benyújtott ügyészségi vádirat szerint Kiss Ernő 2007. november 23-án reggel a XIII. kerületben az autójával ittasan nekiütközött egy parkoló kocsinak, ennek következtében több más autó is megsérült. Kiss Ernőt az ütközést követően egy ismeretlen a helyszínről elszállította. Kiss Ernő ezután azt a valótlan szóbeli jelentést tette felettesének, hogy a kocsiját ellopták. A Budapesti Nyomozó Ügyészség Kiss Ernőt ittas járművezetés vétségével, illetve hatóság félrevezetése vétségével vádolta meg. A Fővárosi Bíróság 2010 júliusában mindezért mintegy 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá két évre eltiltotta a járművezetéstől. A Fővárosi Ítélőtábla 2011 februárjában enyhítette az első fokon kiszabott büntetést, a pénzbüntetés mértékét 450 ezer forintra csökkentette, a járművezetéstől eltiltás tartamát pedig egy évre mérsékelte. Kiss Ernő és védője ezután felülvizsgálati indítványt nyújtott be az első és a másodfokú ítéletekkel szemben a Legfelsőbb Bírósághoz. Ebben az ittas járművezetés vétsége tekintetében kifogásolta, hogy a bűnössége megállapítására a szakértői bizonyítás szabályainak megszegésével és az úgynevezett 13. módszertani levélben írtak figyelmen kívül hagyásával került sor. A Legfelsőbb Bíróság 2011. július 13-i végzésében az ítéleteket helybenhagyta.A jogerős határozattal szemben Kiss Ernő 2011. október 4-én perújítási indítványt terjesztett elő. Ebben kifejtette, hogy az általános bírói gyakorlat és az ártatlanság vélelmének alapelve szerint is a bíróságnak minden esetben a terhelt számára kedvezőbb eredményt kell figyelembe vennie, ennek alapján kell a tényállást megállapítania, ez pedig esetében - figyelemmel az általa becsatolt szakvélemény megállapítására - azt eredményezi, hogy őt az ittas járművezetés vétségének vádja alól fel kell menteni, mivel a véralkoholszintje a 0,8 ezreléket nem érte el. Az ügyben a perújítást a Fővárosi Ítélőtábla rendelte el.Kiss Ernő a hétfői tárgyaláson hangsúlyozta: az ittas vezetés vonatkozásában élt perújítási indítvánnyal, a hatóság félrevezetése vétségében tudomásul vette a jogerős ítéletet. Elmondta: a vádbeli eseményeket megelőző este elfogyasztott két liter sört és két deciliter rövid italt, továbbá aznap rosszul érezte magát, ezért konyakot fogyasztott, ugyanakkor nem állt szándékában autóba ülni. Az ügyésznek arra a kérdésére nem kívánt válaszolni, hogy ő vezette-e az autót, ugyanakkor azt állította, hogy reggel 6 és fél hét között kelt fel. A baleset ezt megelőzően történt. A bíróság hétfőn orvos szakértőket hallgatott meg azzal kapcsolatban, hogy az órákkal később történt vérvétel adataiból kiszámítva a vádbeli ütközés időpontjában ittas lehetett-e Kiss Ernő, ha figyelembe vesszük, hogy állítása szerint a történteket követően ivott konyakot. A szakértők eltérő számítási módszerekről számoltak be, és volt olyan szakértő, aki 0,2 és 1,3 ezrelék közötti értéket állapított meg a kérdéses időpontra.Kiss Ernő bírói kérdésre válaszolva elmondta: két eljárás indult ellene a történtek óta, az egyik rágalmazás miatt, amiben elsőfokon felmentették, továbbá egy másik ügyben ittas vezetés miatt elmarasztalták. A per márciusban tanúmeghallgatásokkal folytatódik.
Újrakezdődött a volt főrendőr ittas vezetési pere
Megkezdődött hétfőn a Fővárosi Törvényszéken Kiss Ernő ügyének perújítása; az eljárást a nyugalmazott rendőr dandártábornok indítványozta, aki vitatja, hogy ittas vezetés vétségét követte volna el 2007-ben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.