A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait.A Fővárosi Törvényszék elnöke nyolc, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke egy kiemelt üggyel kapcsolatban indítványozta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetőjének másik, azonos hatáskörű bíróság kijelölését a törvényszék és a tábla rendkívüli aránytalan munkaterhei miatt, az ügyek időszerű elbírálása érdekében.Handó Tünde, az OBH elnöke a törvényben előírt feltételeket megvizsgálta és a kijelöléssel érintett bíróságok hozzájárulását bekérte, ezek alapján az indítványnak helyt adott és döntött valamennyi ügy áthelyezéséről.A vád szerint Hagyó Miklós L. Ottóval, a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával és H. Évával, a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro sajtóreferensével - saját vagy ismeretségi körük anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdítása érdekében - 2007 és 2009 között a BKV vezetőknek olyan utasításokat adott, döntéseiket pedig olyan módon befolyásolta, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, ilyen szerződéseket kössenek. A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV Zrt.-nek.Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a per kezdete óta 25 tárgyalási napot tartott. A 15 vádlott közül eddig 12 vádlottat hallgatott ki a törvényszék. A vádlottak nem ismerték el, hogy bűncselekményt követtek volna el. Kedden előreláthatólag a hetedrendű és a tizenötödrendű vádlottak kihallgatása következik, majd januárban további három tárgyalási napon a hatodrendű vádlottat hallgatja ki a törvényszék. A vádlottak kihallgatását követően a tárgyalás várhatóan február végén, a tanúk meghallgatásával folytatódik.A volt szocialista főpolgármester-helyettest a 2010-es országgyűlési választások után, 2010. május 17-én helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától júniusáig házi őrizetben volt, jelenleg szabadlábon védekezhet.A 15 vádlott közül 8 volt különböző időtartamú kényszerintézkedés - őrizet, előzetes letartóztatás, házi őrizet, valamint lakhelyelhagyási tilalom - alatt. Jelenleg minden vádlott szabadon védekezhet.
Hagyó-per: kedden folytatódik a tárgyalás
Vádlottak kihallgatásával folytatódik kedden a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társával szemben, 2012. június 13-án megkezdődött büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.