A rendészeti bizottság fideszes elnöke - aki csütörtökön a testület összehívását kezdeményezte, az újévi szigethalmi késeléssel, valamint a hétfői ózdi gyilkossággal kapcsolatban - arra reagált, hogy az MSZP-s Harangozó Tamás szerint ez a lépés a kormány rendészeti és büntetőpolitikájának kudarcát jelzi, aminek az oka, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem tudja a kormányon belül kellő súllyal érvényesíteni a rendészet érdekeit.Kocsis Máté ezt visszautasítva, ugyanakkor úgy vélte: ha a szocialista kormányoknak „lett volna egy Pintér Sándoruk”, akkor nem jutott volna az ország közbiztonsága 2010-ben oda, ahova jutott.A DK vasárnap délutánra, a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szervezett demonstrációjával kapcsolatban a fideszes politikus azt mondta: az ellenzék már nem a valódi botrányról, a késelésről, nem az elkövetőktől való elhatárolódásról beszél, hanem arról, hogy ez egyébként milyen indulatokat váltott ki a társadalomban. Ezért Kocsis Máté arra szólította fel a vasárnapi tüntetés valamennyi részvevőjét, hogy határozottan ítélje el ezt a bestiális bűncselekményt és az elkövetőit.„Bayer Zsolt indulatait megértjük, a stílusát nem, de szerintünk ez a vita nem a Fidesz és Bayer viszonyáról szól, hanem arról, hogy bestiális bűncselekmény történt” – fogalmazott.
Szerinte, ha ellenzéki szervezetek olyan tüntetést szerveznek, amely nem magáról a bűncselekményről szól, hanem az arra adott reakciókról, akkor „akarva-akaratlanul a bűnözők és gyilkosok pártjára állnak” (...), „akarva-akaratlanul felbiztatják a bűnelkövetőket, pszichikailag bátorítják és mentegetik őket”. Kocsis Máté azzal kapcsolatban, hogy a tüntetés célja Bayer Zsolt kizáratása a Fideszből, megjegyezte: a baloldalnak semmi köze ahhoz, hogy a Fidesz milyen esetleges belső etikai eljárásokat folytat le, ez a párt magánügye. Hozzátette: tudomása szerint egyébként alapszabályszerű, kizárásra irányuló javaslat nem érkezett az ügyben a Fidesz etikai bizottságához.Kérdésre válaszolva közölte: nincs olyan terv, hogy vezető fideszes politikus fogadja a tüntetőket vagy bármilyen beszélgetésbe elegyedne velük, de ilyen kérésük nem is volt a szervezőknek. A vasárnapi eseményen a DK mellett az MSZP, az LMP a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.
"Bayer Zsolt indulatait megértjük" - Kocsis Máté a hírlapos cikkről
A rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint a Bayer-cikk kapcsán szervezett vasárnapi ellenzéki tüntetés résztvevői akarva-akaratlanul a bűnelkövetőket bátorítják – Kocsis Máté az MTI-nek nyilatkozva egyben visszautasította az MSZP Pintér Sándor belügyminisztert bíráló kijelentéseit.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.