Prunner József elmondta, hogy délelőtt telefonon beszélt a kórházból csütörtökön hazaengedett 19 éves birkózóval, akit kitűnő hangulatban talált. "Rekordgyorsasággal gyógyul, ami nagyrészt az évek óta versenyszerűen űzött sportnak, erős testalkatának és pozitív hozzáállásának köszönhető" - számolt be a beszélgetésről az elnök. Hozzátette: birkózójuk szeretné mielőbb feldolgozni a majdnem az életét követelő támadást, amelynek csak a kezdetére emlékszik. Arra, hogy miután ő és barátja (az MTK 17 éves ökölvívója) lementek a szórakozóhely földszinti mosdójába, rájuk rúgták az ajtót. Aztán észrevette, hogy barátjából ömlik a vér, sebeit többek segítségével igyekezett úgy-ahogy ellátni. Közben érezte, hogy őt is megszúrták. A máig ismeretlen támadó hátulról előrenyúlva sebesítette meg, majd már csak a kórházban tért magához, ahol csaknem hétórás műtétet hajtottak végre rajta – tolmácsolta a szigetszentmiklósi sportoló által elmondottakat Prunner József.A súlyos hasi sérüléseket szenvedett fiatalembernek még diétáznia, erősödnie kell, de bízik benne, hogy később akár a versenysportot is folytathatja - tette hozzá a sportklub elnöke. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a két fiatalt január elsején hajnalban egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört vitát követően késelték meg. Az egyik támadót, a 17 éves J. János helyi lakost azóta előzetes letartóztatásba helyezték - ellene emberölés kísérlete miatt folyik eljárás -, a további elkövető vagy elkövetők személye még nem tisztázott.
Szigethalmi késelés: alig emlékszik valamire a megszúrt birkózó
Már sétálgat otthonában, és egyre jobban érzi magát a Sziget SC birkózója, akit szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen életveszélyesen megkéseltek - tájékoztatta a sportklub elnöke pénteken az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.