A politikus úgy fogalmazott: a Jobbik nemet mond a cigányközpontra, s erre kérik a miskolciakat is. Egyed Zsolt azt mondta: a "romaközpont nem lenne más, mint egy új, európai méretű cigány szórakozónegyed, melynek hozadékaként a cigánybűnözés nő, az ingatlanárak pedig csökkennek majd a városban".Hozzátette: "felháborító, hogy a miskolci városvezetés a lakosság tájékoztatása és megkérdezése nélkül, szinte titokban döntött arról, hogy romaközpontot épít a város egyik legszebb helyére, Tapolca kapujába."Miskolcnak nincs szüksége arra, hogy koncentráltan még több ezer cigány jelen legyen a városban", a központnak köszönhetően "lakhatatlanná fog válni" Miskolc - szögezte le Egyed Zsolt.Az aláírásgyűjtés célja egy helyi népszavazás kiírása - tette hozzá Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, megjegyezve: 30 nap alatt 35 ezer aláírás összegyűjtését kezdeményezik.A miskolciaktól arra várnak választ, és ez szerepel a kérdőíven: "Egyetért-e ön azzal, hogy Miskolc város ne vegyen részt a Világsátor projektben, és az e tárgyban hozott határozatot a közgyűlés visszavonja?"
Miskolci kulturális központ ellen akar népszavazást a Jobbik
Helyi népszavazást kezdeményez a Jobbik Miskolcon, a párt azt szeretné elérni, hogy ne a borsodi megyeszékhelyen épüljön meg zömmel uniós pénzből az 1,7 milliárd forintba kerülő úgynevezett Világsátor, amely lényegében egy "roma kulturális központot" feltételez - mondta Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője miskolci sajtótájékoztatóján, pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.