A 498,67 millió forint uniós támogatással megvalósuló fejlesztéssel a kerékpárutak hossza eléri majd a 80 kilométert. A már meglévő szakaszokat összekötik egymással, valamint a turisztikailag kiemelt övezetek irányába építenek új utakat.A beruházás keretében a Füredi úti kerékpárutat továbbvezetik a Bem tér és onnan a Nagyerdő felé, a Zákány utcai sportuszodát összekötik a Hajdúsámsonig vezető kerékpárúttal, a 48-as főút menti kerékpárutat bekötik a belvárosba, a Debrecen közeli Erdőspusztán át vezető Panoráma út pedig teljes hosszában kerékpárforgalmi kijelölést kap. Ezen kívül kerékpárutak kötik majd össze a Debreceni Egyetem kampuszait, és kerékpárforgalmi övezetté jelölnek ki több lakótelepet, az egyetem környékét, illetve a Nagyerdő számos övezetét.A fejlesztéssel párhuzamosan kerékpárkölcsönzést biztosít majd az önkormányzat és szervizhálózatot alakítanak ki.
Félmilliárdból kap új bicikliutakat Debrecen
Egy év alatt megduplázódik Debrecen kerékpárút-hálózatának hossza, a fejlesztésre csaknem félmilliárd forint uniós támogatást nyert el a város - közölte a megyeszékhely polgármesteri hivatala pénteken az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.